bezár
 

irodalom

2023. 11. 02.
Uri Asaf kapja a Senior Auctor Díjat
Olyan alkotók számára alapították, akik 50 éves koruk felett kezdtek írni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A díjátadást 2023. november 16-án, csütörtökön 10 órakor Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában tartják, a díjat Uri Asaf író és képzőművész kapja.

A Senior Auctor Díjat privát, új kezdeményezésként 2023-ban Janáky Marianna és díjalapító partnere, a Stonehenge Cégcsoport vezetőtulajdonosa, Müller János alapította abból a célból, hogy az életük későbbi szakaszában írni kezdő szerzők részesülhessenek elismerésben e díj formájában. Így szeretnének megbecsülést és tiszteletet nyújtani azoknak, akik 50 éves koruk után kezdtek el alkotni, írni, és pár év alatt jelentős publikációik lettek, legalább két-három megjelent kötettel rendelkeznek, ami a szakma elismerését is kivívta. A díj odaítéléséről öttagú kuratórium dönt: Czeglédi András, Hansági Ágnes, H. Nagy Péter, Janáky Marianna és Korpa Tamás.

prae.hu

„Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést: vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam? Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.” Elif Shafak

Kép forrása:szombat.org

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés