bezár
 

film

2023. 11. 06.
Gyimesi Anna nyerte az Alter-Native fődíját
A marosvásárhelyi rövidfilmfesztivált 31. alkalommal rendezték meg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál versenyszekciójában a romániai és magyarországi filmesekből, esztétákból és oktatókból álló öttagú zsűri Gyimesi Anna Affrikáta című alkotásáért elnyert fődíja mellett dicséretben részesítette a magyarországi Ulrich Gábor Rekonstrukt című filmjét, illetve különdíjban a romániai Vlad Ilicevici és Radu C. Pop Suruaika című alkotását.

A legjobb diákfilmnek járó Simó Sándor-emlékdíjat a zsűri a romániai Alma Buhagiar Szentimentális nevelés című produkciójának ítélte. A román kulturális minisztérium díját idén is észt alkotó, Kaspar Jancis nyerte Antipolis című filmjével.M arosváráshely város díját a franciaországi Quentin Papapietro: Saintonge-i körforgalom című filmje nyerte.

A jászvásári Luna Color Grade Studio által felajánlott díjat a versenyszekció alkotásai közül a lengyel Tomasz Grzymala A mező, a regionális filmek közül pedig Cecilia Stefanescu Tartsunk távolságot című filmje kapta. A diákzsűri a spanyolországi Carmen Córdoba González Összekötve című filmjét díjazta.

A második alkalommal megszervezett regionális filmek versenyében idén tíz romániai alkotást - hat kisjátékfilmet, két animációt, egy dokumentumfilmet, illetve egy kísérleti filmet - láthatott a fesztivál közönsége. A legjobb regionális filmnek járó Schnedarek Ervin-díjat és az Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Töltőtoll-díjat Frunza Roland román-magyar koprodukcióban készült Vándorol a pénz című kisjátékfilmjének ítélte a zsűri.

A három évtizedes múltra visszatekintő marosváráshelyi fesztiválra idén 888 rövidfilmet neveztek be, az előzsűrizés nyomán ezek közül 38 alkotást, 16 ország rövidfilmtermésének válogatását vetítették le a november 1. és 5. között a zajló Alter-Native versenyszekciójában. A csaknem tízórás versenyprogram mellett a magyar és román filmipar legfrissebb nagyjátékfilmjeit is levetítették a marosvásárhelyi közönségnek.

A marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Románia legnagyobb független rövidfilm fesztiválja, 1993-ban indult magyar filmszemleként, versenyprogramjába mára az egész világból fogad alkotásokat. Szervezője a Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), társszervezője az Érted Egyesület.

A képek forrása az Alter-Native Film Festival hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés