bezár
 

zene

2023. 11. 07.
Éri Péter emlékkoncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Éri Péter emlékének ajánlja november 11-i koncertjét a Muzsikás együttes a Fonó Budai Zeneházban. A Kossuth-, Liszt- és Martin György-díjas Éri Péter, a Muzsikás együttes tagja október 15-én hunyt el; az előre meghirdetett koncert napján, november 11-én lett volna 70 éves

"Éri Péter születésnapján a hozzá legközelebb álló zenészekkel, vendégekkel emlékezünk, gondolunk rá, tovább erősítve a hitet, hogy népzenénk páratlan szépsége szellemi és lelki töltődés mindenkinek" - írta honlapján a Muzsikás együttes.

A koncerten közreműködik az Erdőfű, amelynek alapító tagjai Éri Péter gyermekei, Éri Katalin és Éri Márton. Fellép Kacsó Hanga (ének) és Fülei Balázs (zongora), valamint természetesen az 50 éves Muzsikás együttes tagjai: Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (bőgő) és Porteleki László (hegedű), közreműködik Mester László (kontra).

Éri Péter 1953-ban született Budapesten. Borbély Jolán néprajzkutató fiaként és Martin György táncfolklorista, népzenekutató nevelt gyermekeként. Már gyermekkorában bekapcsolódott a néptánc és népzene világába; pályafutását mindvégig meghatározta a magyar néptánc, a népzene és a néprajztudományok iránti érdeklődés és szeretet.

A táncházmozgalom meghatározó személyisége volt; 1975-től 1978-ig a Sebő együttes nagybőgőse és a Muzsikás rendszeres vendégzenésze volt, majd 1978-ban ez utóbbi együttes tagjává vált. Brácsán, kontrán, különböző furulyákon és mandolinon zenélt, énekelt. A Muzsikás hangmérnöke, a népzenei feldolgozások szerzője, a Magyar Rádió rendszeres népzenei műsorának szerkesztője és készítője volt.

1995-ben vette át a Muzsikás együttessel a Liszt-díjat, 1999-ben pedig a Kossuth-díjat a magyar hagyományos népzene hazai és nemzetközi népszerűsítésében végzett művészi munkásságáért. 2023 augusztusában kiemelkedő népművészeti munkássága elismeréseként Éri Péter Martin György-díjat kapott.

Az 1973-ban alakult Muzsikás a nyolcvanas évektől kezdve a világ legnevesebb koncerttermeiben lépett fel, köztük a Royal Albert Hallban vagy a Carnegie Hallban, főműsoridőben zenélt a legnagyobb fesztiválokon. A Muzsikás Bartók-albuma a WMCE listáján 1999 áprilisában második lett, majd az éves listán is benne volt az első húszban, alig néhány európai előadó mellett.

A Muzsikás Allegro Barbaro című műsorában Bartók és Kodály zongoradarabjait ötvözi magyar népzenével. A 2008-ban felvett azonos című lemezükön Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész közreműködésével szólalnak meg a darabok; az elmúlt években a műsort Fülei Balázs zongoraművésszel játszotta a zenekar.

A november 11-i koncerten ezek a dalok is felcsendülnek a Liszt-díjas zongoraművész részvételével a Fonóban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés