bezár
 

zene

2023. 11. 19.
Megjelent Hajós Kristóf új szólólemeze
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Geography címmel megjelent Hajós Kristóf új szólólemeze. Az Unbending Trees egykori énekesének friss anyaga egyfajta önelemzés, "lélekföldrajz", a zenék többségét Tövisházi Ambrus szerezte, aki a producer is volt.

A dalszövegeket jegyző, Hollandiában élő Hajós Kristóf második albuma egy évvel követte bemutatkozó lemezét, a Good Morning, Nothingness-t. A vinylen és digitálisan elérhető Geography dalai lelki utazások időben és térben, a felidézett emlékek egészen gyerekkorához nyúlnak vissza.

prae.hu

"szembenézésnek mondanám önmagammal, arról, hogy hol voltam, hol tartok most, és mi történt közben. 2018 óta Amszterdamban élek, szerintem az országváltás mindenkinek okoz egyfajta traumát, hiszen messze kerülünk a gyökereinktől, és alkalmazkodni próbálunk egy új környezethez. Ez olyan érzelmi felgyülemlést okoz, amit nem lehet a napi gondolkodásból kizárni. Az elmúlt egy évben éreztem azt, hogy megtaláltam önmagam" - fogalmazott az énekes.

Mint elmondta, a Havasival közös Unbending Trees után, amely Angliában is ismert csapat volt, hosszú éveken át nem foglalkozott zenéléssel. Civil munkája mellett (ami jelenleg a fenntarthatósághoz köti) persze írt dalszövegeket, majd 2021-ben a járvány idején Németh Róberttel (ex-Heaven Street Seven) készített távmunkában néhány dalt, ami a tavalyi lemezhez vezetett, amelyet alapvetően Németh zenekara játszott fel. "Már a megjelenés után alakult egy csapat körülöttem, inspiráló közegbe kerültem, miközben Tövisházi Ambrussal régóta terveztünk egy albumot. A szálak összeértek" - idézte fel Hajós Kristóf.

Az Erik Sumo zenekart, valamint a Péterfy Bori & Love Band-et is vezető Tövisházi a 2010-es évek elején már dolgozott duóban Hajóssal The Gomb néven. A Geography-lemezhez Tövisházi és Németh Róbert mellett írt dalt a Hajós köré alakult együttes, a Bitterfly Collective gitárosa, Szanyi Sándor, valamint az első albumon is közreműködött holland kísérleti művész, Stefan Breuer, illetve a brazil énekes-dalszerző, Bemti is, aki tízhúros gitáron, a viola caipirán játszik egy számban. Breuer készítette a Geography borítóján látható kollázst is, a tipográfia és a logó pedig a korábban a világhírű Eurythmics lemezborítóit megalkotó grafikus dizájner, Laurence Stevens műve.

"A sokféle zenei világ egységes hangzást kapott Ambrus hangszerelésében. Vele most előfordult az is, hogy zenére írtam szöveget, nem pedig fordítva; erre a nyitódal, az I'm Making Waves, valamint az Alien a példa. A Bemti által írt Imaginary World-höz ő forgatott klipet, amelynek csodálatos természeti képei Brazíliában készültek egy nemzeti parkban" - fejtette ki Hajós Kristóf.

A Bitterfly Collecive, amelyben Hajós és Szanyi Sándor gitáros mellett a brit Jack Kenney (basszusgitár, háttérvokál) és a szír-holland ütőhangszeres, Modar Salama játszik, adott néhány klubkoncertet Hollandiában az elmúlt egy évben. A Geography bemutatója december 1-jén lesz Amszterdamban, a De Roode Bioscope-ban, Hajós Kristóf nagyon szeretné a lemezanyagot Budapesten is eljátszani.

Hajós Kristóf korábban két stúdiólemezt készített az Unbending Trees-zel; a Chemically Happy (Is the New Sad) című debütanyag a világhírű Everything But The Girl duóból ismert Ben Watt kiadójánál, a Strange Feeling Recordsnál jelent meg 2008-ban, ezt követte 2013-ban a Meteor.

Fotó: Ben Lambers

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről
art&design

Isabela Muñoz Omega című kiállítása a Mai Manó Házban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés