bezár
 

film

2009. 09. 23.
Moziünnep 2009
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Moziünnep 2009 Tömegek a vetítőtermekben, kígyózó sorok a jegypénzátraknál! A Moziünnep - méltón nevéhez - minden évben visszaidézi pár napra a filmszínházak fénykorát, visszacsalogatja a nézőket a mozikba. Lássuk, a múlt hétvége miként rázta föl őszi melankóliájából a megfáradt fővárosi box office listákat.

prae.hu

A Moziünnep hétvégéje alatt - a 20 legnézettebb film adatait összesítve - 184 599-en váltottak jegyet közel 110 millió forint értékben a budapesti jegypénztáraknál. Ez az adat egy víkenddel korábban csupán 56 832 néző volt, s bár bevételek tekintetében az alacsonyabb jegyáraknak köszönhetően már nem ilyen erős a kontraszt (a top 20-as lista filmjei összesen 76 millió forintot jövedelmeztek), nagyságrendi különbségekről beszélhetünk. Jó látni, hogy az embereknek csupán ürügyet (olcsó jegyárakat) kell biztosítani, s csak-csak visszaszálingóznak a vetítőtermekbe.

A több hete futó filmek rendre óriási nézőszámemelkedéssel számolhattak, példul a Becstelen brigantykra két héttel ezelőtt mindösszesen 9104-en, míg az "ünnepek" alatt több mint 28 ezren váltottak jegyet - ezzel egyébként cirka öt héttel a bemutatóját követően ismételten a fővárosi mozik legnézettebb filmje lett. De a 14 hete(!) futó, s azóta is a top tízben tanyázó Másnaposok is 16 872 nézőt vonzott, az előző héthez képest megötszörőzve nézőszámát és 148%-kal növelve bevételeit.
Becstelen Brigantyk
Az effektív box office/bevételi lista első helyét azonban abszurd módon a Végső állomás 3D elhappolta a nála jóval látogatottabb filmek elől, mivel 12 530 nézője 19,8 miliió forint értékben váltott jegyet a térhatású alkotásra (ez drágább jegyárat jelent). Azonban nézettségét tekintve csupán a hetedik helyet tudta megcsípni. Ez az igen éles kontraszt természetesen a módosított jegyáraknak volt köszönhető.

A Moziünnep néhány napja leginkább arra volt bizonyság, hogy megfelelő energiabefektetéssel - jó kampány, racionalizált jegyárak - mellett is fentartható, sőt növelhető a plublikum érdeklődése a korábban bemutatott filmek iránt. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a nézőszám fajlagos növekedése mellett a vetítési átlag (egy film egyszeri lejátszásából befolyó összeg) is jelentősen növekedett (a Becstelen brigantyk esetében 20 ezer forinttal - 42 ezerről 62 ezerre), ami a mozik gazadaságos működtetésének egyik legfontosabb tényezője...

nyomtat

Szerzők

-- Sági Róbert --


További írások a rovatból

Kristoffer Borgli: Kész dráma
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés