bezár
 

zene

2024. 02. 05.
A Mi a baj berlini vetítése
A blanche the vidiot / dj goodbye videóművészeti és zenei mikrokollektíváról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2020-ban Péter Szabina és Bodnár János Kristóf életre hívta blanche the vidiot néven a két személyes mikrokollektívát, amely saját videóikhoz zenét készített (a zenéket magukban dj goodbye-ként megjelentetve). Ezek főleg analóg/hibrid szintetizátorokon és szekvenszereken készült, általában szerkesztett improvizációkból felépített, itt-ott élő hanggal is játszó, leginkább (dark) ambientes, spontán kísérleti elektronikai zenék. 

A mikrokollektíva Mi a baj? a Hogyan szabaduljunk meg magunktól? című videósorozatának hatodik, utolsó előtti darabja. 2020 elejétől készítik főleg digitális és hibrid technikával ezeket mozgóképes és zenés szekvenciákat – ekkor született meg nemcsak a széria, de maga a blanche the vidiot / dj goodbye videóművészeti és zenei mikrokollektíva ötlete is.

A sorozat, címében egy játékosan komoly kétértelműséggel, a videóművészet eszközeivel próbálja meg körüljárni az egyéni és közös, a magunk által, de nemcsak magunk számára elérhető – tudati, politikai, esztétikai – szabadság, a meg- és felszabadulás kérdését. Az aktuális videó önreflektív, de magát nem túl komolyan vevő, kicsit provokatív módon a tágan vett önazonosság problematikáját pedzi: hogyan vetítjük ki magunkat a világra, és az hogyan vetül vissza ránk – alkotókra, befogadókra, kicsit az egész művészeti és művészi közegre, közösségre? Vagy éppen a szociális médiahasználat és egy idealizált énkép problémái felől rétegzetten, mégis, a dolog nehézségéhez és komplexitásához fogva egyszerűen és őszintén kérdezve: ha minden rendben van, akkor mégis, mi a baj?

t

Ebből a sorozatból eddig összesen négy darab szerepelt korábbi és a mostani Wrong Biennalén, illetve látható közülük néhány a Wrong TV-n, valamint szintén a Wronghoz kapcsolódó, de a berlini CTM / Vorspiel / Transmediale egyik offline eseményén, az echoSYNTH keretében, ahol több videóval együtt a Mi a bajt is vetítették a top EV közösségi alkotótérben

d

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés