bezár
 

irodalom

2024. 06. 25.
Újra FISZ Junior workshop
A kurzus során ezúttal versekkel foglalkoznak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A FISZ Junior workshop azok jelentkezését várja, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már néhány elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket. A kurzust 2024. július 25. és 28. között tartja a FISZ Junior két oktatója, Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma. 

A Fiatal Írók Szövetsége 2024. július 25. és 28. között kreatív írás kurzust hirdet 14-19 évesek számára. Várják mindazon fiatalok jelentkezését, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket.

prae.hu

Ez alkalommal kizárólag lírával foglalkoznak majd a résztvevők, így a szervezők azt kérik, a jelentkezők ezt mindenképpen vegyék figyelembe. A jelentkezéshez verseket várnak.

A résztvevők a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatnak pályakezdő és már aktívan publikáló szerzőkkel, akik amellett, hogy részt vesznek a közös műhelymunkán, saját életpályájukkal és művészetükkel kapcsolatban is tartanak majd rövid előadásokat a kurzusra felvételt nyert alkotóknak.

A kurzus helyszíne: Lehetőségek Tere, 1083 Budapest, Práter utca 63. 

A kurzus ideje: 2024.  július 25-28.

Az alkalmak pontos ideje:

  • július 25., csütörtök: 17:00-tól 20:00-ig
  • július 26., péntek: 17:00-tól 20:00-ig
  • július 27., szombat: 10:00-14:00-ig
  • július 28., vasárnap: 10:00-16:00, bemutatkozó felolvasó est 17:00-18:30-ig .

 

A szervezők kérik, hogy csak azok jelentkezzenek a kurzusra, akik a megadott alkalmak mindegyikén részt tudnak venni.

A kurzus tanárai: Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma.

A jelentkezés határideje: 2024. július 18. éjfél

A kurzus minden résztvevő számára ingyenes.

A jelentkezés menete: A kurzusra  3 vers beküldésével lehet jelentkezni. A pályázati anyagokat a szervezők egy darab Word-dokumentumban várják a fiszjunior@gmail.com e-mail címre, név nélkül, anonim módon (tehát a dokumentumban ne szerepeljen név), a jelentkező nevét és életkorát csak az e-mail szövegében tüntessétek fel.

A kurzus maximum 10 fővel indul, a kiválasztás a beküldött szövegek alapján történik. A felvételt nyert jelentkezőket e-mailben értesítik július 20-ig.

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Az Elérhetetlen című kötet bemutatójáról
gyerek

31. Kabóciádé Családi Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés