bezár
 

zene

2024. 07. 24.
Megkezdődött a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál Megkezdődött a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, amelyre 37 országból mintegy négyszáz résztvevő érkezett Tokajba, köztük rekordszámú diák - közölték hétfőn a szervezők az MTI-vel.

Közleményük szerint az először 2004-ben - akkor még Sárospatakon - megrendezett komolyzenei mesterkurzus idén különleges, "20. születésnapi" eseménysorozattal várja a résztvevőket és a közönséget.

prae.hu

Az augusztus 2-ig tartó nyári akadémián a 190 hallgató egyéni hangszeres órákon, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk- és jazzkurzusokon vehet részt több mint ötven nemzetközi művésztanár irányításával.

A fesztivál keretében összesen huszonöt ingyenes koncertet tartanak Tokaj különböző pontjain.

Hallható lesz Haydn 30. "Halleluja" és Sibelius 2. szimfóniája. Idén is megrendezik a Kortárs zenei percek című sorozatot, melynek egyik témája Vajda János munkássága lesz, a másik kapcsolódó program keretében pedig néhány ifjú magyar és külföldi zeneszerző Lackfi János verseire komponált dalai csendülnek fel.

A fesztivál augusztus 1-jén zárul a Te Deum című gálakoncerttel, az előző nap pedig a Paulay Ede Színházban mutatnak be operajeleneteket.

A komolyzenei mesterkurzuson eddig öt földrész hatvan országának 2500 hallgatója és 160 művésztanára vett részt.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
A kripli a Centrál Színházban
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés