bezár
 

film

2024. 08. 24.
Itt a Velencében debütáló Január 2. előzetese és plakátja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szilágyi Zsófiának, az Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozik be. A Január 2. világpremierjére a fesztivál első hétvégéjén, augusztus 31-én, szombaton este kerül sor.

A budapesti nézők először az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatják a filmet a szeptember 15-i premier előtti vetítésen, amelyre már kaphatók jegyek. A film országos mozibemutatója október 3-án lesz – tudatta a sajtóval a Január 2.-t Magyarországon forgalmazó Cirko Film.

A Január 2. egy különköltözés története. Klára és Áron válnak, a költözésben Klárának egy barátja, Ági segít. Ági szerez egy autót, és reggel 8-ra megérkezik a ház elé. Tél van, január. Az eseményeket Ági nézőpontjából látjuk. A pakolás egész nap tart. Összesen hét kört írnak le a régi lakás és az új albérlet között, és bár ugyanazt az utat teszik meg oda és vissza, minden kör más – ennyit árul el a történetről a film rövid szinopszisa.

Szilágyi Zsófia a Cannes-ban bemutatott Egy nap nemzetközi és hazai sikere után második nagyjátékfilmjét a Velencei Biennale College kis költségvetésű első és második filmeket támogató programjának keretében készítette el. A College a pályázaton nyertes filmterveket 200 ezer eurós támogatásban részesíti. A filmeknek további forrás bevonása nélkül, nagyjából 9 hónap alatt kell elkészülniük, hogy a következő Velencei Filmfesztiválon bemutathassák őket.

A Január 2. plakátja

A Velencei Biennálé (La Biennale di Venezia) 2012-ben hívta életre a Biennale College – Cinema elnevezésű programját, amelyben minden évben legfeljebb három nemzetközi és egy olasz mikroköltségvetésű film elkészülését támogatják. A nemzetközi válogatás egyik kiválasztott projektje 2023-ban a Január 2. terve volt. A Biennale College program keretében készült korábban Szőcs Petra Déva (2019) és Vermes Dorka Árni (2023) című filmje.

A Január 2. című filmet 2024 elején forgatták Budapesten. Főszereplői Jóvári Csenge és Konrád Zsuzsanna. A forgatókönyvet Szilágyi Zsófia írta. A film a Poste Restante gyártásában készült, producerei Csernátony Dóra és Horvát Lili, operatőre Becsey Kristóf.

Forrás: Cirko Film

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés