bezár
 

film

2024. 12. 10.
Januárban indul a 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2025. január 25. és február 2. között ismét megrendezik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amely idén immár 11. alkalommal várja a dokumentumfilm szerelmeseit. A fesztivál szlogenje – „Benned is rejlik egy film” – Cserhalmi György mosolygó arca mögül hirdeti, hogy minden emberi történet értékes és megosztásra érdemes.

A BIDF programja idén 60 fesztiválfilmet vonultat fel, amelyek a hétköznapi hősökről szólnak: azokról, akik saját mindennapi küzdelmeikben keresik boldogságukat, szembenéznek félelmeikkel, és megvalósítják vágyaikat. A verseny- és versenyen kívüli szekciók tematikája ezekre az univerzális tapasztalatokra épül.

A filmfesztivál központi helyszíne Budapest lesz (Cinema City Mammut), de 10 másik magyar városban – Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Jászberényben, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen és Veszprémben – is vetítik a fesztivál programjának filmjeit, összesen közel 200 alkalommal.

A program különlegessége, hogy világhírű alkotók műveivel találkozhatunk, többek között Oscar-díjas rendezők (Daniel Roher: Antidote/Ellenméreg, Oliver Stone: LULA/Lula, az elnök), a Cannes Filmfesztivál legjobb rendezője (Sergej Loznica: Invasion/Invázió), valamint Európa és Sundance díjas filmesek legfrissebb alkotásaival. Emellett a hazai filmes szcéna kiemelkedő dokumentumfilmjei is bemutatkoznak.

A BIDF mindig is több volt, mint egyszerű vetítéssorozat: a filmek után a közönségnek lehetősége nyílik beszélgetni az alkotókkal és elismert szakértőkkel, valódi közösségi élménnyé formálva az eseményt. A díjazásról idén is egy 30 fős, rangos nemzetközi zsűri dönt.

A jegyek értékesítése 2024. december 10-én, két héttel karácsony előtt indul.

További információ a fesztivál hivatalos oldalain:

www.bidf.hu | Linkedin | Facebook | Instagram | YouTube | X | Tiktok |

Forrás: BIDF

Felhasznált fotó: BIDF

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Alejandro González Iñárritu: Digger
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés