bezár
 

film

2025. 01. 08.
Közel 400 nevezés érkezett a Magyar Filmszemlére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közel 400 nevezés érkezett a Magyar Filmszemlére Csaknem négyszáz filmet neveztek nyolc kategóriában az alkotók a 44. Magyar Filmszemlére, amelyet tizenhárom év szünet után február 3. és 9. között rendeznek meg a budapesti Corvin moziban.  

A több mint 150 versenyfilm mellett minden kategóriában kiemelt információs vetítések is lesznek, az ott látható filmek címét január 10-e után találják meg az érdeklődők a program honlapján - közölték a szervezők.

prae.hu

A közlemény idézi Muhi Andrást, a Filmszemle igazgatóját, aki elmondta, hogy 1965-ben rendezték meg az első Filmszemlét, azóta soha nem neveztek a fesztiválra ennyien. A 382 nevezésnek köszönhetően a kínálatból már most látszik, hogy sikerül majd egy teljes, áttekintő képet adni a jelenlegi magyar filmgyártásról.

Kiemelte, hogy minden nagyjátékfilm, dokumentumfilm és animációs film után lesznek beszélgetések a rendezőkkel, alkotókkal, a kisfilmes mezőnyökben pedig naponta tartanak majd fórumbeszélgetéseket az előző nap látott alkotásokról.

A játékfilmek versenyében a 25 induló között szerepel többek közt a Lefkovicsék gyászolnak, az És mi van Tomival?, az Elfogy a levegő, a Magyarázat mindenre, a Fekete pont, a Valami madarak, a Véletlenül írtam egy könyvet, vagy a Kálmán-nap is, emellett 36 kisjátékfilm, 13 kísérleti film, 16 dokumentumfilm 23 rövid dokumentumfilm, 5 animációs film és 22 animációs rövidfilm lesz látható. A TV-sorozatok versenyében 12 versenyfilm közül dönt majd a zsűri.

A nyerteseket január 20-án hirdetik ki a bírálók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A konyha és A brutalista című filmekről
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei
James Mangold: Sehol se otthon

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés