bezár
 

irodalom

2025. 03. 18.
József Attilára emlékeznek Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
József Attila Tiszta szívvel című költeményét adja elő március 25-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt tíz versmondó a mű megjelenésének centenáriuma alkalmából - tájékoztatta Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője kedden az MTI-t.

A kulturális szakember felidézte, József Attila 1924 szeptemberében kezdte meg tanulmányait magyar-francia-filozófia szakon a szegedi egyetemen. 1925. március 25-én a Szeged című napilapban jelent meg Tiszta szívvel című verse. A költemény által jobboldali körökben kiváltott tiltakozás miatt néhány nappal később Horger Antal nyelvészprofesszor eltanácsolta a tanári pályától.

prae.hu

A verset szinte mindenki ismeri és szereti. Egy költemény születésének évfordulójáról pedig úgy lehet leginkább méltóképpen megemlékezni, ha előadjuk a verset - fogalmazott Tajti Gabriella.

A költeményt tízen, az egyetem és a város polgárai mondják el saját értelmezésükben, előadásmódjukban. A versmondók között lesz egyetemi oktató, hallgató, színész, tanár, zenész - közölte az irodavezető, aki maga is az előadók egyike. Hozzátette: a mű hallható majd klasszikus előadásmódban, megzenésítve és ritmusversként is.

A rendezvényt a Dugonics téren, az egyetem központi épülete előtt tartják, ahol a szegediek ősszel és tavasszal, az egyetem kulturális fesztiváljainak idején rendszeresen hallhatnak verseket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
Belív podcast Kollár Árpáddal Nád című verseskötetéről
Interjú Wojciech Tochmannal, a Mintha követ ennél szerzőjével

Más művészeti ágakról

Eric Clapton budapesti koncertjéről
Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
építészet

Interjú Schmied Andival


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés