bezár
 

irodalom

2025. 03. 18.
Jókai-emlékesttel nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából Jókai-esttel nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat vasárnap a Nógrád vármegyei Mohorán – tájékoztatta az MTI-t az emlékház vezetője kedden.

Balla István elmondta: az idén 25 éves emlékházat Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművész nyitja meg, a 200 éve született Jókai Mórra Madár János József Attila-díjas költő, a 2019-ben alakult Magyar Nemzeti Írószövetség elnöke emlékezik.

prae.hu

Az esten közreműködik Tóth Enikő Tolnay Klári-díjas színművész, Tóth Ramóna fagottművész és Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész. A műsorvezető Mohay Gábor előadóművész lesz.

Balla István elmondta, a rendezvény alkalmával újranyílik Béres Ilona Kossuth-díjas színművész életmű-kiállítása. A tárlat fotóanyaga Béres Ilona, Koncz Gábor, Venczel Vera, Szersén Gyula, valamint a József Attila Színház, a Magyar Színház és a Tolnay Klári Emlékház archívumából származik. A vörös szalonban színházi munkásságát mutatják be, ahol díjai mellett többek között A nagymama című előadásban viselt kosztümjét is láthatják a látogatók.

Balla István érdekességnek nevezte, hogy a tárlaton Béres Ilona filmszerepei közül A kőszívű ember fiai (Plankenhorst Alfonsine), Az aranyember (Tímea) és az Álmodozások kora kap kiemelt figyelmet, így a Jókai irodalmi est hátterét éppen az író két megfilmesített regényének képei adják majd a háziszínpadon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Interjú Matteo Strukullal
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 19. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 18. számáról

Más művészeti ágakról

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
gyerek

Szeretettel várják a családokat május 31-én
építészet

Interjú Schmied Andival


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés