bezár
 

irodalom

2025. 05. 14.
Eduardo Mendoza kapta a legrangosabb spanyol irodalmi díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eduardo Mendoza spanyol író, fordító, nyelvész nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat irodalom kategóriában – jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

A döntéshozó testület méltatásában kiemelte a 82 esztendős író fél évszázados, "döntő fontosságú hozzájárulását" a spanyol nyelvű irodalomhoz regényeivel, amelyekben az innovációra való törekvés és a széles közönség elérésének képessége ötvöződik, és amelyek nemzetközi elismerést élveznek.

prae.hu

A zsűri hangsúlyozta, hogy Mendoza letisztult prózája humorérzékéről és hétköznapi, humanista életszemléletéről ismert, könyvei örömforrást jelentenek a legkülönbözőbb korú olvasóknak.

A 82 éves, barcelonai születésű Eduardo Mendoza jogot tanult, majd az ENSZ-nél dolgozott tolmácsként New Yorkban 1973 és 1982 között. Ekkor írta meg első regényét, a magyar nyelven nem publikált La verdad sobre el caso Savolta (Az igazság a Savolta-ügyről) című könyvét, amely 1975-ben jelent meg, és rögtön elnyerte a kritikusok díját Spanyolországban.

A nemzetközi áttörést – a magyarul az Európa Könyvkiadónál megjelent – A csodák városa című műve hozta meg számára 1986-ban.

Mendoza sikere azóta töretlen, a közönség, a szakma és a kritikusok körében is elismert. 2015-ben első spanyolként kapta meg a csehországi Franz Kafka-díjat, 2016-ban a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerését, a Cervantes-díjat vehette át.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda. A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (19,5 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

Fotó forrása: Fundación Princesa de Asturias

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. májusi lapszámairól

Más művészeti ágakról

gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
gyerek

Szeretettel várják a családokat május 31-én
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés