bezár
 

zene

2025. 05. 15.
A Szent Korona Országa című oratórium bemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 9-én, pünkösdhétfőn tartják a kőszínházi díszbemutatóját Gulya Róbert, Varga Tibor és Kaszás Géza Szent Korona Országa oratóriumának a budapesti Újszínházban.

A Szent Korona Országa oratórium "a Teremtéstől indulva végigkíséri a sajátosan magyar, ugyanakkor egyetemes történelmünket és üdvtörténetünket, egészen jövőbeni létezésünk reményteljes víziójáig" – áll az alkotók MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

Kaszás Géza az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: az előadás fővédnöki tisztét Marton Éva világhírű operaénekes vállalta el, ami óriási megtiszteltetés számukra.

Az oratórium női főszerepét Rálik Szilvia, a Magyar Állami Operaház művésze énekli. A nemzeti szimfonikus mű szerzői: Gulya Róbert zeneszerző, Varga Tibor író, jogtörténész és Kaszás Géza író, producer.

A koncert élményét fokozza a színpad teljes szélességében vetített látványos díszletfilm, amely a zeneművet végigkíséri. Az ismertető szerint a darab "megidézi a honalapítást, Szent Istvánt, az országfelajánlást, Szent László szarvascsodáját, a nándorfehérvári diadalt, Mátyás király dicsőséges koronázását, valamint a történelmünkben következő vérzivataros századokat, ugyanakkor a múlt megtisztító emlékezetéből kivirágzó, szép jövőt is felmutatja."

Varga Tibor az MTI-nek elmondta, hogy pünkösdhétfőn Boldogasszonynak ajánlva mutatják be a darabot, amely történelmi ívet mutat fel. Felidézte, hogy a mű szabadtéri előadásán tavaly augusztus 20-án Dunakeszin, a Katonadombon csaknem háromezren állva tapsoltak. Szólt arról, hogy az újszínházi előadás után tervezik a folytatást, és turnézni szeretnének a produkcióval, országszerte, valamint a határon túl is bemutatnák.

Az újszínházi előadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a szentkoronaorszagaert@gmail.com e-mail címen lehet.

Mint a produkció Facebook-oldalán és  weboldalán olvasható, az előadás közreműködői között van a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Farkas Pál karmester, Fehér Boglárka (kobyz), a Budapesti Kórus (karigazgató: Hegyi Barnabás) és a Magyar Nemzeti Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd). A produkcióban szerepel Rálik Szilvia mellett Manuel Betancourt Camino és Kaszás Géza. Az előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Fotók: Mediaworks archív, szentkoronaorszaga.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés