bezár
 

zene

2025. 05. 27.
CentriFUGA a Jelenkor tiszteletére
Kortárs zenei est és irodalom
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
CentriFUGA a Jelenkor tiszteletére Június 15-én koncerttel készül a CentriFUGA kortárs zenei műhely. Az est nagy múltú pécsi folyóirat, a Jelenkor előtt óhajt tisztelegni, egy kisebb merítéssel, néhány, a laphoz szorosan kapcsolódó költő versének megzenésítésével. 

A CentriFUGA a FUGA Budapesti Építészeti Központ kortárs zenei műhelye, amelyek Rajk Judit, Balogh Máté, Kedves Csanád és Tornyai Péter alapítottak 2014-ben. A műhelyt azzal a céllal hozták létre, hogy összefogják a kortárs zenei alkotókat, és felületet kínáljanak a bemutatásukra. 

Az eseményen fellép Szathmáry Judit (ének), Zemlényi Eszter (ének), Tornyai Péter (brácsa), Fervágner Csaba (nagybőgő), Szőcs Kristóf (zongora), Sándor  László (hegedű) illetve Kedves Csanád vezényel. A repertoárban felszólaló művek mindegyike egy verset zenésít meg, a koncerten több mint 10 alkotó versét hallhatja a közönség új formában. 

Csordás Kata (a Prae Kiadónál A tékozlás öröme címmel jelent meg kötete idén) Fixa idea című versét Weber Kristóf megzenésítésében lehet majd hallani.

További inofrmációk a FUGA honlapján.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés