bezár
 

film

2025. 06. 24.
Elhunyt Kóródy Ildikó forgatókönyvíró, dramaturg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kóródy Ildikó Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, dramaturg - tudatta fia, Dégi János a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a szombaton elhunyt Kóródy Ildikó temetése szűk családi körben lesz.

Kóródy Ildikó 1941. május 2-án született Kaposváron. Dolgozott a Debreceni Csokonai Színházban, a Bartók Gyermekszínházban, majd szerkesztője lett a Magyar Televízió Színházi Album című műsorának. A hetvenes évek közepétől Mészáros Márta filmjeinek forgatókönyvírója volt (Kilenc hónap, Ők ketten, Örökség...). Mihályfi Imre Társkeresés N 1423 című tévéfilmjéért megkapta a legjobb forgatókönyv díját a veszprémi tévétalálkozón. A Dialóg Stúdió dramaturgjaként olyan kultikus filmekben dolgozott, mint a Dögkeselyű és az Eszkimó asszony fázik.

prae.hu

A Magyar Film- és TV-művészek Szövetsége, az ARTISJUS és a FTLMJUS tagja, a Magyar Forgatókönyvírók és Dramaturgok Céhe, az IRKA - Irodalmi Filmszerzők Egyesülete és a Magyar Tudományos Filmegyesület elnöke is volt.

Munkásságáért 2002-ben tüntették ki Balázs Béla-díjjal. Főbb művei a forgatókönyvek közül a Kilenc hónap, az Ők ketten, az Olyan, mint otthon, az Örökség, a Vámmentes házasság, a Hülyeség nem akadály; dramaturgként pedig a Dögkeselyű, a Vérszerződés, a Nagy generáció, az Eszkimó asszony fázik, a Hány az óra, Vekker úr?, valamint a Vakvilágban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés