bezár
 

film

2025. 09. 03.
Nevezz a 9. Magyar Klipszemlére!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nevezz a 9. Magyar Klipszemlére! Szeptember 12-ig várják a nevezéseket a 9. Magyar Klipszemlére; a versenyprogram vetítése és a díjátadó november 6-án lesz az Akvárium Klubban - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a fesztiválra 2024. augusztus 30. után megjelent klippel lehet nevezni, a friss munkák pedig a rendezvényen is bemutathatók.

prae.hu

Új kategória idén a Yettellel közösen életre hívott Mobilklip, amelybe a szervezők telefonnal készült klipeket várnak. Ebbe a kategóriába idén nevezési díj nélkül, hosszabbított határidővel, szeptember 21-ig lehet nevezni.

A versenyprogramba beválasztott klipek alkotói három jegyet kapnak a fesztiválra, a nagyközönségnek pedig később lesz lehetősége korlátozott számban belépőt váltani a szemlére.

A közleményben felidézték, hogy az első Klipszemlét 2015-ben rendezték, azóta több mint 6000 nevezett klipből közel 220 alkotást ismert el a szakmai zsűri.

Tavaly többek között olyan előadók nyertek díjat, mint a Pogány Induló, a Carson Coma, a ValMar, Sisi, Co Lee, Manuel és Azahriah.

A korábbi évek nyertes klipjei megtekinthetőek a Klipszemle honlapján, a https://klipszemle.com/ linken, ahol a fesztiválról is olvasható további információ - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

gyerek

Emlékest Janikovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján
Pablo Luna Benamor című zarzuelájának bécsi előadásáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 6. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés