bezár
 

film

2025. 10. 31.
33 ország filmjei a Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
33 ország filmjei a Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon November 7. és 10. között rendezik meg a fogyatékossággal élő emberek történeteire fókuszáló, 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztivált (SPEFI), amelyen harminchárom ország filmjei lesznek láthatók.

A Toldi moziban és az Eötvös10-ben megrendezett, négynapos programsorozat a játék-, dokumentum- és rövidfilmek mellett színházi előadásokkal, panelbeszélgetésekkel és animációs foglalkozásokkal is várja a közönséget – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

prae.hu

"Ahhoz, hogy megérthessük a különböző élethelyzetben élő embereket, figyelemmel és nyitottsággal kell fordulnunk a másik felé, függetlenül attól, hogy milyen messze élünk egymástól térben vagy társadalmilag" – idézték a közleményben Fábián Gábort, a fesztivál igazgatóját.

Az idei év szlogenje a „Minden történet számít”, a fesztiválon a nemzetközi és speciális versenyfilmek mellett idén külön figyelmet fordítanak a magyar alkotók munkáira is, hogy  független filmesek és diákok is bemutathassák gondolataikat a témában.

A teljes program a fesztivál honlapján érhető el.

Fotó: Nemzetközi Speciális Filmfesztivál 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nemes László: Árva
Interjú Nemes Jeles Lászlóval
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés