bezár
 

zene

2025. 11. 08.
Vallásos könnyűzenei pályázat indul november végén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.

Závogyán Magdolna az Eiffel Műhelyházban tartott eseményen kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával szövetkezve elindítanak egy vallásos könnyűzenei pályázatot, 500 millió forintos keretösszeggel.

prae.hu

Mint mondta, a vallásos könnyűzenei támogatás lehetőséget ad rendezvényeket szervezésére, kistelepüléseken megvalósuló fellépésekre, hangszerek vásárlására vagy orgonafelújításra. A pályázati lehetőség egy hónapig áll rendelkezésre, azért, hogy január végéig a pályázatokat elbírálhassák, és februárban már megkössék a szerződéseket.

Ezen a kulturális közfoglalkoztatáson belül már számos embert be tudtak kapcsolni olyan kulturális programokba, amely a települések közösségeinek az életét erősítette, a hitéletet, az egyházi közösségek megerősítését szolgálták – hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy 2015-2016-ban központi támogatásoknak köszönhetően elindult a Csoóri Sándor Program, 5 milliárd forinttal, amelyhez már nagyon sok egyházi közösség kapcsolódott. Megemlítette a 2020-22-ben útjára indult Szakkör programot, illetve a Tehetségpaletta Programot, amelynek keretében az elmúlt évben több mint 1200 közösség és 9500 résztvevő mutatta meg tudását, művészetét az anyaországban, valamint a Felvidéken, Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján.

Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 15 évnek az egyik koronája a Petőfi Kulturális Program, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a Kárpát-medence egyre több vallási könnyűzenei egyházi közössége megjelenik ebben a programban, amelyhez 5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A felekezetközi esemény a magyar vallásos gitáros zene, a templomokban, imaházakban rendszeres szolgálatot ellátó zenekarok és zenészek ünnepe volt. A szombati rendezvényen az Eiffel Műhelyházban mintegy 30 hazai és határon túli együttes részt vett.

A gálakoncert előtt kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a dicsőítésről és arról, hogy milyen szerepet játszik a szakmai felelősség, minőség a szolgálatban.

Fotó: Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnep Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés