bezár
 

zene

2026. 02. 25.
A magyar Depeche Mode tribute show Berlinben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar Depeche Mode tribute show Berlinben A német fővárosban is látható lesz a 101 Hang Depeche Mode Special Tribute. A teljesen magyar könnyűzenei produkciót december 16-án mutatják be a berlini Uber Arenában.

A 101 zenészt, énekest felvonultató show, amelyben a világhírű brit zenekar ismert dalai magyar előadóktól hangzanak el, tavaly novemberben telt ház előtt aratott sikert az MVM Dome-ban. A 101 Hang immár egy európai turné nyitóállomásaként idén december 10-én lesz látható ugyanott, majd hat nappal később Berlinben is - közölték a szervezők kedden.

Mint írták, a hazai rendezvénypiacon ritka - a popszakmában szinte példa nélküli -, hogy egy teljes egészében magyar, független produkció önerőből lépjen ki a nemzetközi arénaszíntérre. A tavaly alakult 101 Voices társulatnak ez egy év alatt sikerült.

A nagyszabású előadás szimfonikus zenekarral, a 45 fős Magyar Nemzeti Férfikar közreműködésével, valamint meghívott énekesekkel valósul meg. A fellépők között található Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Papp Szabi (Supernem), Lotfi Begi, Lányi Lala (Kozmix), Fehér Lili zongoraművész és énekes, valamint a fiatal tehetség Arany Timi.

"Tavaly Riederauer Richárd zeneszerző és karmester vezénylésével a Magyar Nemzeti Férfikar és a Hungarian Studio Orchestra olyan monumentális formában keltette életre a Depeche Mode zenei világát, amit a közönség imádott. Idén a produkcióban még inkább előtérbe kerül a kórus izgalmas előadásmódja, az alkotócsapat célja, hogy Európa-szerte megismertesse az emberekkel az egyedülálló Magyar Nemzeti Férfikart" - idézte a közlemény Petke Balázs rendezőt, a projekt megálmodóját.

Az idei koncert apropója, hogy a Depeche Mode ikonikus lemeze, a Black Celebration negyven évvel ezelőtt, 1986-ban jelent meg. A produkció a korszak sötétebb, drámai hangzását helyezi fókuszba, zenei hidat képezve a klasszikus szimfonikus megszólalás és a modern elektronikus világ között.

A 101 Hang elnevezés a brit zenekar 1988-ban megjelent 101 című amerikai koncertalbumára utal.

Az 1980 óta létező, és két alapító taggal, Martin Gore-ral és Dave Gahannel ma is aktív, világhírű zenekartól mások mellett olyan slágerek hangzottak el tavaly az MVM Dome-ban, mint az Enjoy the Silence, a Wrong, a Strangelove vagy a Walking in My Shoes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés