bezár
 

art&design

2026. 02. 25.
Árpád-kori egyházi kincsleletet mutatnak be
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Árpád-kori egyházi kincsleletet mutatnak be A Hódmezővásárhely mellett fekvő Nagy-Bőve-halomnál megtalált komplex egyházi kincslelet legérdekesebb darabjait mutatják be a Tornyai János Múzeumban.

Csányi Viktor régész-muzeológus az MTI-nek kedden elmondta, hogy a Hódmezővásárhelytől északra, a szentesi úttól nem messze fekvő Nagy-Bőve-halomnál 1962-ben már Surányi Pál tartott terepbejárást, ekkor két kereszt töredéke került elő. A régészeti lelőhelyen 2017-ben geofizikai méréseket végeztek, majd a későbbi feltárások előkészítése érdekében 2023-ban a terület azonosítása, jellegének és kiterjedésének meghatározása érdekében zajlottak itt munkálatok, a többi közt műszeres vizsgálatok.

prae.hu

A szakember kifejtette, hogy valószínűleg az Árpád-korban állhatott itt egy templom, az ehhez kapcsolódó temető néhány sírját az 1960-as években fel is tárták. Magáról a településről azonban nincsenek írásos adatok.

A területen elvégzett műszeres feltárások során 118 fémtárgy került elő. Ezek rendszerezése, leírása és a legfontosabb leletek restaurálása befejeződött, így azokat bemutathatják az érdeklődőknek is. A kutatás eredményeit a múzeumban rendezett Korok, kultúrák, lelőhelyek program záróeseményén, illetve a sorozat előadásait bemutató tanulmánykötetben ismertetik.

A viszonylag kis területről előkerült nagyszámú lelet alapján bizonyossá vált az a korábbi feltételezés, miszerint a Nagy-Bőve-halomnál egy a tatárjárás idején elrejtett egyházi kincsleletről lehet szó. A megtalált műtárgyak között vannak feltehetően könyvekhez, ládákhoz tartozó aranyozott bronz veretek, egy kehely vagy pikszis peremtöredéke, más liturgikus tárgyak és ékszerek. A legérdekesebbnek azonban négy Árpád-kori kereszt számít, melyek közül egy egészen jó állapotú és két másik is kiszerkeszthető

- közölte a szakember.

A keresztek közül kettő aranyozott rézlemezekből készült, és limoges-i ötvösök remeke, tehát import útján került az Alföldre, a másik kettő pedig aranyozott bronz műtárgy, melyeket helyi mesterek készítettek - mondta a muzeológus.

A különleges, ritkaságszámba menő, tisztán egyházi tárgyakból álló kollekció felbecsülhetetlen értékű forrás a 13. századi falusi templomok anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint adatokat szolgáltat az egykori Árpád-kori templom körül elhelyezkedő településről - hangsúlyozta Csányi Viktor.

A következő lépésként a lelőhely minél alaposabb megismerése érdekében tervásatást végeznének, amely az összes engedély beszerzését követően, a területet használókkal egyeztetve az aratást követően, a nyár második felében kezdődhet el - mondta a régész.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

A Godot Galériában
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 30. számáról
Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés