bezár
 

színház

2026. 03. 12.
Megrendezik a Budapesti Színházak Éjszakáját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megrendezik a Budapesti Színházak Éjszakáját Március 21-én rendezik meg a Budapesti Színházak Éjszakáját, melynek keretében ismét megnyílnak a fővárosi színházak kapui a nézők előtt. A közönség bejárhatja a főváros közel ötven társulatának és helyszínének tereit, a nagy, ikonikus intézményektől egészen a független játszóhelyekig.

A több mint kétszáz program idén is a csatlakozók ötleteire, kreatív szabadságára épül, így a közönség olyan produkciókon, műsorokon lehet majd jelen, amelyek máskor elérhetetlenek. Az esemény idei mottója, a „Válassz minket – játsszunk együtt!" arra invitál, hogy a főváros eklektikus, vibráló színházi világa mellett tegyük le a voksunkat, és ezen az estén a színházat válasszuk. 

Emlékeztettek arra, hogy a legutóbbi, 2024-es színházak éjszakáján – amely öt év kihagyás után tért vissza – rekordszámú, 43 színház csatlakozott a rendezvényhez.

A tájékoztatás szerint a budapesti színházak éjszakája alkalmat teremt arra, hogy nézők és alkotók, a különböző generációk, törzsközönség és a színházzal ismerkedők, valamint a kőszínházak és a független társulatok világa – egymáshoz közelebb kerülve, kötetlenebb formában – találkozzanak és közösen éljenek át új színházi élményeket.

A rendezvényről további információ a https://bpsze.hu/ linken érhető el - áll a közleményben.

Kép forrása: Budapesti Színházak éjszakája Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
A Berzsenyi-kód
Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés