bezár
 

zene

2026. 03. 17.
Jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban Jubileumi koncertet ad a Fonóban a húszéves Cimbaliband március 21-én, az esten három meghívott harmonikaművész is csatlakozik majd Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához.

A jubileumi koncert műsora a Cimbaliband elmúlt húsz évének legemlékezetesebb pillanataiból válogat – írja keddi közleményében a Fonó Budai Zeneház.

A kilenc előadó között, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt zenélnek, színpadra lép majd Wertetics Szlobodán szerb harmonikás, Agatics Krunoszláv bunyevác harmonikaművész, valamint Pribojszki Mátyás szájharmonikaművész is, aki harmonikapárbajra hívja majd a zenekart és a közönséget is.

A zenekar az elmúlt két évtizedben meghatározó szereplőjévé vált a magyar világzenei szcénának. A számtalan koncert- és fesztiválmeghívás mellett magyarországi és nemzetközi szakmai elismeréseket tudhatnak magukénak, többek közt elnyerték a Fonogram-díjat, valamint lemezeik közül több is felkerült a Transglobal World Music Charts és a World Music Charts Europe rangos világzenei toplistákra is. Számaikat világszerte játsszák a rádiók világzenei műsorai – emelik ki a közleményben.

A koncertről részletes információk a Fonó weboldalán érhetők el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
Beszélgetés Mátrai Péterrel

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés