bezár
 

film

2026. 03. 17.
SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál Több mint kétezer filmet láthat a közönség a mesterséges intelligenciával (AI) készült filmeket felvonultató SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztiválon március 26-án és 27-én Budapesten, a Cinema City Mammut moziban.

Több mint kétezer filmet láthat a közönség a mesterséges intelligenciával (AI) készült filmeket felvonultató SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztiválon március 26-án és 27-én Budapesten, a Cinema City Mammut moziban.

Harmadik alkalommal rendezi meg az ACG Reklámügynökség a Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivált, amely műfajokon átívelő filmválogatásával a mesterséges intelligencia vizuális művészetben betöltött szerepét kívánja bemutatni – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az idei programra 2200 alkotó küldte be pályaművét Kanadától Kínáig, több mint 100 országból. A filmek között klasszikus versek és archív képek kelnek új életre, de vadnyugati hősökkel, vagy a távoli jövő robotjaival is találkozhatnak majd a nézők.

A vetítések mellett március 26-án szakmai kerekasztal-beszélgetést is tartanak, ahol olyan neves szakemberek vitatják meg a film jövőjét, mint Török Ferenc rendező, Lackfi János költő és Bereczki Nóra rendező, Nagy László, az ACG kreatívigazgatója, valamint az első magyarországi AI produkciós cég, A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténetével is ismertté vált Promptmonsters alapítói. A beszélgetést Kovács Gellért újságíró, filmkritikus vezeti.

A fesztivál külön figyelmet fordít a fiatalokra is, ezért március 26-án napközben diákvetítések keretében a fiatalok Hartung Attila rendezővel merülhetnek el az mesterséges intelligencia alapú filmkészítés rejtelmeiben és etikájában.

Március 27-én a fesztivál díjazott filmjeinek vetítésével zárul rendezvény.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Alejandro González Iñárritu: Digger
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés