bezár
 

film

2026. 04. 06.
Tarr Béla-retrospektív a Cirkóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tarr Béla-retrospektív a Cirkóban Tarr Béla-retrospektívet rendez május 6. és 10. között a budapesti Cirko-Gejzír mozi, ahol az ötnapos esemény során a rendező teljes nagyjátékfilmes életművét műsorra tűzik.

Az MTI-hez elküldött közlemény szerint Tarr Béla alkotásai régóta meghatározó részét képezik a Cirko-Gejzír mozi kínálatának, a retrospektív sorozat pedig immár hagyományos eseménynek számít.

prae.hu

A programban a közönség nemcsak a legismertebb műveket, köztük a Sátántangót tekintheti meg, hanem a rendező kevésbé ismert alkotásaival is találkozhat. A retrospektív műsorában egyebek mellett az Őszi almanach, a Kárhozat, A londoni férfi, a Werckmeister harmóniák, valamint a rendező utolsó filmje, A torinói ló is szerepel.

A részletes program szerint a vetítések május 6-án a Családi tűzfészek és a Szabadgyalog című filmekkel kezdődnek, míg a zárónapon, május 10-én a Werckmeister harmóniák és A torinói ló kerül műsorra.

A vetítések előtt minden alkalommal látható lesz a 2004-ben készült Prológus című rövidfilm, amely az Európa-képek antológia részeként készült Magyarország és további kilenc ország európai uniós csatlakozásának alkalmából. A Családi tűzfészek című film előtt levetítik a rendező 1980-as vizsgafilmjének első részét, a Hotel Magnezitet is.

A szervezők minden vetítéshez rövid bevezetőt kapcsolnak, amelyeket Tarr Béla egykori munkatársai, valamint a munkásságát ismerő és elismerő alkotók tartanak. A felkértek között szerepel egyebek mellett Pogány Judit színművész, Téni Gábor producer, Kovács András Bálint filmesztéta, Mundruczó Kornél és Szimler Bálint filmrendező, Beleznai Márk forgatókönyvíró, valamint Bödőcs Tibor humorista is - olvasható a közleményben.

Képek: A Cirkó-Gejzír mozi hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján

Más művészeti ágakról

A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Kerekasztal-beszélgetés a képeskönyvekről
Interjú Matteo Strukullal
art&design

Megnyitóbeszéd


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés