bezár
 

zene

2026. 04. 15.
Megújult a Fülesbagoly Tehetségkutató
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújult a Fülesbagoly Tehetségkutató Megújult a tizedik évadához érkező Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat: a zsűri tagja lesz többek között Lábas Viki, Mehringer Marci, Hrutka Róbert. Az első eseményt új helyszínen, az A38 Hajó tetőteraszán tartják július 12-én.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jubileum alkalmából rekordszámú, összesen 160 nyereményt, köztük 13 fesztiválos fellépést osztanak ki a négy döntőben. A hagyományos könnyűzenei versenyek mellett a tavalyihoz hasonlóan lesz 18 éven aluliaknak is esemény.

A közleményben kiemelik, hogy az elmúlt évekhez képest szinte teljesen megújul a zsűri, és olyan ismert zenészek mondanak majd véleményt a zenekarokról, előadókról, mint Lábas Viki, Mehringer Marci, Hrutka Robert és Tóth Kristóf KRSa.

A Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat első eseményét új helyszínen tartják: július 12-én az A38 Hajó tetőteraszán zajlik az első finálé. Még júliusban további két döntő lesz, mindkettő Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ rendezvényterén. Július 25-én a hagyományos tehetségkutató, másnap pedig a 18 éven aluliaknak szervezett Fülesbagoly Kid zajlik. Utóbbi esetében a szervezők nagy súlyt fektetnek arra, hogy a családban élő fiatalok mellett a lehető legtöbb gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekhez jussanak el felhívásukkal, és ösztönözzék őket, illetve gondviselőjüket a jelentkezésre - emelik ki.

A tehetségkutató-sorozat immár hagyományosan a Balaton partján, a keszthelyi Zenepavilon színpadán zárul augusztus 8-án.

Mint írják, a Fülesbagoly Trip tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek. A díjak száma meghaladja a 160-at, egy-egy díjazott felléphet majd többek között a Campus Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, a SZIN-en, a Művészetek Völgyében az Ördögkatlan Fesztiválon, a Dunapart Feszten, a TE!Feszten és az MCC Feszten. A szervezők két klipet, stúdiózást, arculattervezést, merchandise legyártását, képzéseket és számos tárgynyereményt adnak át - sorolják.

A Fülesbagoly Trip eseményeken megválasztják a legjobb énekest, zenészt, dalszövegírót, dalszerzőt, frontembert, akik Audio-Technica nyereményeket nyerhetnek. A győztesek részt vehetnek az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében.

Kiemelik: a Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében minden Fülesbagoly Trip-döntőből egy-egy kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában és három-három díjazott a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok! című műsorában.

A jelentkezés mind a négy versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mind az öt döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek.

A közlemény szerint az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, előadók, alkotók vannak, mint Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Hrutka Róbert zenész, zeneszerző, producer, Lábas Viki énekesnő, Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, Mehringer Marci énekes, zenész, dalszerző, Tóth Kristóf KRSa, a PASO énekese, Azahriah menedzsmentjének tagja, Katona Tamás, a Művészetek Völgye programmenedzsere, Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője, Temesi Berci zenész, a Music Hungary Szövetség elnökségi tagja, Warnusz Zsuzsa, zenész, zenepedagógus, Hodosi Enikő énekesnő, zenész, Lajtai Kati énekesnő, a TV2 Az ének iskolája és Sztárban sztár produkcióinak énektanára és Dér Dávid zenész, producer, hangmérnök.

A könnyűzenei versenyek a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, 37 zenei szervezet, illetve zeneipari szereplő partnerségében jött létre. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található meg - áll a közleményben.

Képek: A Fülesbagoly hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Jonas Mekas és William Basinski
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A Római Magyar Akadémián november 15-ig látogatható a kiállítás
Beszélgetés a gyerekirodalomról a Prae 20-on
A 2026-os Könyvfesztivál negyedik napjáról
Beszélgetés az Üveggolyó-könyvek gyermek-és ifjúsági színházi adaptációjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés