bezár
 

zene

2026. 05. 18.
Öt koncert a Filharmónián
A következő Mesterbérlet sorozatának kínálatában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Budapesti Fesztiválzenekar kétszer is fellép a Filharmónia Magyarország Mesterbérlet sorozatában, amelynek keretében öt koncertre várják az érdeklődőket a pécsi Kodály Központ hangversenytermében ősztől.

A Filharmónia Magyarország közleményében azt írták, hogy az évadot szeptemberben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitja: a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny zenekaros döntőjének fordulójában a végső megmérettetésig jutott fiatal művészek szólaltatják meg Liszt virtuóz zongoraversenyeit és a Haláltáncot Vashegyi György vezényletével, ahol együtt izgulhat a közönség, hogy ki lesz a verseny győztese, sőt a hallgatóság is szavazhat a legjobbra.

prae.hu

Decemberben a Szent István Filharmonikusok egy nagyszabású ősbemutatóval érkezik: Keresztury-Albert Zsolt Penta Essentia – Memento 1526 című műve lesz hallható a mohácsi csata évfordulóján.

Januárban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a világhírű női karmester Marin Alsop vezényletével Strauss, Barber és Sosztakovics nagy hatású műveivel lép színpadra, szólistaként pedig Nemanja Radulovics kápráztatja el a közönséget hegedűjátékával.

Márciusban ismét a BFZ muzsikusai érkeznek, akik Robin Ticciati irányításával Rachmaninov drámai és Strauss monumentális zenéjével töltik meg a koncerttermet. Ezúttal egy ifjú zongoratehetség, Alekszandr Malofejev szólóját hallhatja a közönség.

Az évad zárásaként a régizenei kompozíciók kiváló autentikus előadói, a Capella Savaria és a Purcell Kórus magyarországi bemutatón szólaltatják meg Stölzel Brockes-passióját márciusban Vashegyi György vezényletével.

A koncertekről további részletek itt olvashatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Don Broco: Nightmare Tripping
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriuma a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertjén

Más művészeti ágakról

Szabó Imola Julianna a Bolygó Bogozóban
Reggeli jegyzetek
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 19. számáról
Beszélgetés Lakatos István Dobozváros című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés