bezár
 

zene

2026. 05. 26.
Filmzene a Szegedi Szabadtéri Játékokon
A Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A közlemény szerint a fesztivál Dóm téri színpadán látható Cinefonic produkció a zenei tételeket vetítéssel kísérve, összetett képi és zenei élménnyel várja majd a 95 éves fesztivál közönségét. A koncerten Guido Mancusi vezényli majd az együttest. Az osztrák-olasz zeneszerző a Wiener Volksoper zenekarának vezetője, dirigensként más bécsi együtteseket is irányít, emellett 2018 óta első vendégkarmesterként dolgozik együtt a Dohnányi Zenekarral.

A művész úgy fogalmazott, hogy megítélése szerint a filmzene valahol félúton helyezkedik el a köznyelvi értelemben vett komolyzene és a könnyűzene között: könnyebben adja magát, mint a kortárs komolyzene, ám erősebb hallgatói élményt kínál, mint például a pop, így mindkettőt felül tudja múlni népszerűségben.

prae.hu

A zenekar repertoárjának leghíresebb, legnépszerűbb, leghatásosabb filmzene-műsorszámaiból válogat, felcsendülnek többek között a Csillagok háborúja, a Titanic, a Casablanca, a Hihetetlen család, a Keresztapa ikonikus dallamai is a Dóm téren.

Borítókép: Szeged, 2025. november 13. A Szegedi Dóm 2025. november 13-án. Az épület nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző emléktáblát ünnepélyes keretek között avatták fel Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében. MTI/Máthé Zoltán

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés