bezár
 

art&design

2026. 06. 11.
A Múzeumok éjszakája és a Régészet napja Szolnokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyebek mellett rendhagyó tárlatvezetések, kódex- illetve mézeskalácskészítés, tűzugrás, kézműves vásár szerepelnek a június 20-i Múzeumok éjszakája és a június 12-13-i Régészet napja szolnoki programjai között - jelentette be a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Horváth László szólt arról, hogy a múzeumban a Régészet napja országos programsorozat alkalmából június 12-én és 13-án előadásokkal, tárlatvezetésekkel, műhely- és raktárlátogatásokkal, valamint egész napos családi programokkal várják az érdeklődőket. Szabó Vivien, a múzeumban dolgozó régész azt mondta, hogy a kétnapos esemény fő célja közelebb hozni az emberekhez a régészetet.

prae.hu

Pénteken, június 12-én, az ismeretterjesztésé lesz a főszerep, elsősorban a középiskolás korosztályt célozták meg, de az egyéni látogatókat is várják.

Szombaton, június 13-án, a családoké a főszerep, a gyerekeknek lesz például arcfestés, kipróbálhatják a régészhomokozót és hagyományőrzőkkel is találkozhatnak. A látogatók bepillantást nyerhetnek a régészet kulisszatitkaiba: szó lesz a honfoglalás kori íjtegezekről, a légirégészet rejtelmeiről, restaurátori munkáról, középkori pénzverésről és az ókori viseletek világáról is. A restaurátor műhely és a régészeti raktár is megnyílik az érdeklődők előtt. Közölte: a program ingyenes, de egyes programelemek regisztrációhoz kötöttek.

Barláné Kulánda Krisztina, a múzeum osztályvezetője elmondta: idén országszerte az Ízekbe zárt történetek tematikával rendezik meg a Múzeumok éjszakája programot.

A Damjanich János Múzeumban játékos formában vezetik végig az állandó kiállításokon a látogatókat. Emellett csendélet-kompozíciók készítésére és mézeskalács-díszítésre, mézkóstolásra is lehetőség nyílik - ismertette.

A díszudvarban idén megidézik a régi piacok világát, asztalokra pakolt portékák és korhű ruhák segítségével elevenedik meg a vásári forgatag.

A nap folyamán több alkalommal kínálnak rendhagyó tárlatvezetéseket és előadásokat muzeológusok közreműködésével, amelyek az étkezés kultúrtörténetén keresztül mutatják be a mindennapok és az ünnepek világát. Nemzetközi kitekintést is nyújt a tajvani teakultúráról szóló előadás, teakóstolásra is lesz lehetőség - közölte. A középkori gasztronómia világába is elkalauzolják a látogatókat a régészek. Éjszaka a Szakajtó Népi Együttes táncháza, valamint a hagyományos tűzugrás és jövendölés zárja a rendezvényt.

A Tabáni Tájház programjai között kézműves vásár, kalligráfia műhely és levendulás ínyencségek kóstolója szerepel.

A Szolnoki Galériában "az utolsó magyar festőfejedelem", Benczúr Gyula emlékkiállítására várják a látogatókat tárlatvezetéssel, komolyzenei koncerttel és számos játékkal június 20-án. Horváth László múzeumigazgató beszámolt arról, hogy egy újabb szakaszon leszakadt a mennyezet a galéria karzatán. Azonnal kértek vizsgálatot, műemlékvédelmi szakértőket. Ennek következményeként az év hátralévő részében kockázat nélkül csak a földszinti része használható a galériának.

A szervezők felhívták a figyelmet, hogy egyes programelemek regisztrációhoz kötöttek.

A Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén tartják. A különleges este folyamán a múzeumok több száz eseménnyel várják az érdeklődőket országszerte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Az EX SITU kiállításról
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
gyerek

A gyermekfotózás történetéről nyílt kiállítás a Múzeumkertben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés