színház
Szalai József szcenikusnak, a kaposvári Csiky Gergely Színház korábbi szcenikai és műszaki igazgatójának ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Szalai József a kaposvári Csiky Gergely Színházban vehette át az elismerést, ahol 50 éve dolgozik. Pócza Zoltán, a szövetség elnöke és Nagy Viktor alelnök a díjat kedden este, előadás után a színpadon adta át.
A közleményben Szalai Józsefet idézik, aki kiemelte, hogy mindig a háttérben dolgozott, ezért különösen megtisztelő és megható számára ez a figyelem és ez az elismerés. "Köszönöm a Szabadtéri Színházak Szövetségének a díjat, és köszönöm mindazoknak, akiktől tanulhattam, akikkel együtt dolgozhattam, és akik végigkísérték a pályámat. Ebben a díjban benne vannak ők is" - hangsúlyozta, hozzátéve: különösen fontos számára, hogy a kaposvári színpadon érte ez a meglepetés, hiszen a pályája összeforrt a Csiky Gergely Színházzal. "1976. április 28-án léptem be ide először, és azóta is itt vagyok" - mondta, hozzátéve: sokat jelent számára az is, hogy más színházak is rendszeresen hívják szcenikusnak, tervezőnek. "Erős a kötődésem a szabadtéri színházakhoz is, számos helyen dolgozhattam nyaranta, például Kisvárdán, Kőszegen, a Kultkikötőben pedig alapítása óta jelen vagyok" - emelte ki.
Pócza Zoltánt, az idén 30 éves Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét is idézik, aki elmondta: kevés olyan háttérember van a magyar színházi életben, akinek a neve szakmai körökben szinte fogalom, Szalai József ilyen. A kaposvári Csiky Gergely Színház volt szcenikai, műszaki igazgatójaként generációk tanultak tőle. "Balatonföldváron a kezdetektől jelen volt, és munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egykor elhagyatott szabadtéri színpadból mára a nyári szezon leghosszabb összművészeti programsorozatát kínáló Kultkikötő szülessen meg" - mondta.
Nagy Viktor alelnök, a kaposvári színház igazgatója, a Kultkikötő alapítója arról beszélt, hogy a szabadtéri színházak világában is régóta jelen van Szalai József. "Mindig számíthatunk rá, szakértelmére, problémamegoldó képességére, arra a szakmai biztonságra, amelyet a jelenléte jelent" - hangsúlyozta.
A szakmai szervezet - amelynek 16 tagintézménye van - 2007 óta adja át az elismerést. A díj 2017-ben vette fel a Gedeon József Amfiteátrum-díj nevet - ezzel is emléket állítva a Szabadtéri Színházak Szövetsége alapító elnökének. Veres Gábor plakettje mellé pénzjutalom is jár.
Szalai József az elmúlt fél évszázadban szinte minden műszaki munkakört bejárt, díszletezőként kezdte pályáját, majd színpadmester-helyettes, színpadmester lett, idővel szcenikai és műszaki igazgató. Bár ma már látványtervezőként is jegyez előadásokat, saját meghatározása szerint most is elsősorban szcenikus. "A díszlettervező nagyot álmodik, nekem pedig ki kell találnom a lehető legpraktikusabb megvalósítási formát. Látnom kell, miként lehet könnyen szerelhetően, mégis stabilan látványos színpadképeket létrehozni" - idézik szavait.
Az eltelt évtizedek során szcenikusként és tervezőként számos színház és alkotó hívta vendégként: dolgozott például Pécsett, Szegeden, Nagyváradon és az Orlai Produkció több előadásában is részt vett.
Fotó: Csiky Gergely Színház Kaposvár / Berkesi Ágota Mirjam


