irodalom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szűkszavú írásos tájékoztatása szerint „a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, az eljárás folyamatban van”. Mint a prae.hu feltárta, 2025 márciusa és 2026 áprilisa közt, azaz alig 13 hónap alatt a KMTG megvásárolta Orbán János Dénes kilenc szövegének felhasználási jogait. A nagybevásárlás összértéke 412.421.620 forint volt. Azóta kiderült, hogy ennél is több pénzről van szó, a pontos összegeket majd a rendőrség kideríti.
A 444 egy közérdekű adatigénylésre alapozott cikkében a minap azt is kimutatta, hogy (az írószövetségi és MMA-tag) Orbán János Dénes Dankó Pista című operettjére több 650 millió forint közpénzt áldozott a kulturális kormányzat, és alig 45 milliós jegybevételt hozott. Maga a hírportál is emlékeztet Orbán János Dénes közleményére, melyben elmagyarázza, hogy az „operett márpedig nemcsak művészeti ág, hanem show-business is, ahol nagyságrendekkel nagyobb léptékről és közönségről van szó, mint az irodalomban (…) így értelemszerűen az alkotók bevétele is nagyságrendekkel nagyobb, mint az irodalomban (…) a megtérülés is nagyobb, mint más művészeti ágakban”. Csakhogy amikor ezt írta, már lehetett tudni, mekkora bukás volt a darab, sikerről szó sem lehetett.
Szeptember 24-én Molnár Áron a kulturális minisztériumtól kikért pályázati anyagokra hivatkozva közölte, hogy hamis adatokkal pályázott NKA-pénzekre Orbán János Dénes Dankó Pista című operettjének bemutatásához a KMTG, eltitkolták, hogy 105 millió forintot addigra már kaptak rá a tárcától, valamint semmiféle jegyárbevétellel sem számoltak.
Orbán János Dénes nem pusztán a Magyar Művészeti Akadémia „rendes” tagja, valamint a Magyar Írószövetség választmányának tagja. Egy időben ott ült a Nemzeti Kulturális Alapban is. 2018. február 15. és 2022. február 28. közt az NKA Szépirodalom Kollégiumának tagja (miniszteri hatáskörben kinevezve), majd 2022. március 1. és 2024. február 29. közt az NKA Szépirodalom Kollégiumának vezetője (elnöke) volt. Az NKA-ban betöltött funkciói alapján egyértelműen és biztosan tudnia kellett azokról a szabályokról, melyeket a 444 és Molnár Áron számára átadott közérdekű adatok szerint megszegett.
Arra pedig – ami innen nézve csak ráadás –, hogy egy szűk társaság kisajátította a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Szakkollégiumát, bizonyíték, hogy az Orbán János Dénes által vezetett szakkollégiumban a nyolcból csak egyetlen ember volt, aki nem tagja a Magyar Írószövetségnek. (Magyarázatul: a kortárs magyar írók közül rengeteg neves szerző inkább a Szépírók Társaságának tagja, melynek egyáltalán nem lehetett képviselete az NKA-ban – hogy csak néhányat említsek a képviselet nélkül maradottak közül: Grecsó Krisztián, Ladik Katalin, Kornis Mihály, a nemrég elhunyt Nádas Péter, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Visky András, Závada Pál.)
A plakátról. A 650 milliós költségbe erre a, minden bizonnyal nulla forintért, a mesterséges intelligencia által elkészített plakátra futotta:
![]()



