színház
„Tudtam, hogy szeretnék elindulni ezen az úton Bencével, és bár komoly feladatot bíztam rá, nagyon hittem benne. A Casanovával az volt a célom, hogy egy fiatal tehetség szabadon kibontakozhasson, és hogy a fiatal nézőgenerációk is megtalálhassák ebben a színházban a saját esztétikájukat, a saját gondolatiságukat.” – fogalmazott Horváth Illés.
A stratégiai igazgató hangsúlyozta, hogy a produkció a Thália Színház életében is fontos állomás. A közönségkedvenc, széles körben népszerű előadások mellett ugyanis kiemelt jelentősége van annak, hogy a teátrum új alkotói hangoknak és kísérletezőbb színházi formáknak is lehetőséget biztosítson. Külön büszkeségének nevezte, hogy Szécsi Bence professzionális kőszínházi pályafutása a Thália Színházban indult el, hiszen a fiatal tehetségek pályára segítése egyben a színház felelőssége és értékteremtő feladata is.
![]()
A Casanova, avagy álmaim nyugtalanok azonban nem csupán a jól ismert nőcsábász történetét meséli újra. Szécsi Bence a legendák mögött rejlő embert keresi: a kíváncsi gondolkodót, a szenvedélyes világjárót, akinek életében a szerelem, a vágy és a szabadság keresése elválaszthatatlan egymástól. A színpadon néhány színész folyamatos szerepváltásokkal kelti életre a különböző korokat és karaktereket, miközben a múlt eleganciája és a jelen hétköznapisága sajátos egységet alkot.
![]()
A premier után Szécsi Bence az alkotófolyamatot meghatározó bizalomért és türelemért mondott köszönetet a társulatnak. Kiemelte, hogy egy teljesen új színdarab létrehozása különösen összetett közös munka, hiszen a történet és a szereplők világa a próbák során is folyamatosan formálódott.
„Nagyon szeretném megköszönni az egész színháznak azt a szeretetet, empátiát és végtelen türelmet, amivel irántam és a darab iránt viseltettetek. Amikor egy fiatal szerző megérkezik a saját elképzeléseivel, még közösen kell megtalálni, hol vannak azok a dolgok, amiket érdemes megfogalmazni és kinagyítani. Rengeteg dramaturgiai munkát végeztünk együtt, és külön köszönöm a színészeknek, hogy megátalkodott módon végigjöttek velem ezen az úton, és pillanatnyi kétség nélkül végigcsináltuk ezt közösen.” – mondta Szécsi Bence.
![]()
„Hajlamosak vagyunk megkérdőjelezni, mi értelme van a színházcsinálásnak, aztán jönnek azok a próbafolyamatok, amik időről időre bizonyítják, hogy megéri. Nekem a Casanova arról szólt, hogy mindenki egy irányba tol egy hajót, és ez nagyon ritka. Köszönöm, hogy segítettünk egymásnak.” – fogalmazott Dóra Béla.
A produkcióban Dóra Béla mellett Tamási Zoltán, Fekete Patricia, Szabó Erika és Tóth Eszter látható, akik számos különböző karaktert formálnak meg az előadás során. A díszlet- és jelmeztervező Horváth Jenny, a rendezőasszisztens Papp Krisztina, a súgó Kovács Zsuzsanna, az ügyelő Svébis György.
![]()
Szereplők és közreműködők
Bálint / Giacomo Casanova – Dóra Béla
Apáca / Sándor / Frederico / Farussi / Szapáry / Massimo – Tamási Zoltán
Apáca / Sári / Lucia / Henriette – Fekete Patricia
Apáca / Ibolya / Beatrice – Szabó Erika
Apáca / Giulia / Ramóna / Rosina / Mama – Tóth Eszter
Díszlet - és jelmeztervező – Horváth Jenny
Rendezőasszisztens – Papp Krisztina
Súgó – Kovács Zsuzsanna
Ügyelő – Svébis György
Író és rendező – Szécsi Bence
Fotó: Kállai-Tóth Anett


