építészet
A Hasított tér című tárlat az életmű meghatározó állomásait felidézve enged betekintést a sokoldalú, nemzetközileg is elismert művész alkotói világába. A kiállításon több mint száz tárgy, köztük kerámiák, fából és bronzból készült alkotások, akvarellek és tervek láthatók január 16-ig.
A Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ tagintézményeként működő képtár tájékoztatója felidézi, hogy a Gyulán született alkotó életének meghatározó éveit Kaposváron töltötte, itt indult el művészi pályája.
Kecskeméti Sándor a kerámiát a szobrászat autonóm kifejezőeszközévé emelte, miközben a kerámia és a porcelán mellett kővel, bronzzal és fával is dolgozott. Gondolkodásának középpontjában az anyag és a forma párbeszéde, a tér alakítása és a plasztikai kifejezés lehetőségeinek kutatása állt.
Jellegzetes, absztrakt és építészeti szemléletű kompozícióiban geometrikus és organikus formák, zárt és áttört felületek, súlyos tömegek és légies struktúrák kerülnek egymással feszültségbe. Kisplasztikái és monumentális köztéri alkotásai egyaránt azt vizsgálják, miként válhat a forma önálló jelentéshordozóvá, és hogyan alakíthatja a mű a körülötte lévő teret. Művészetében a monumentalitás nem pusztán a méretből, hanem a formák szellemi erejéből és térbeli jelenlétéből fakad.
Köztéri alkotásai Magyarországon és világszerte megtalálhatók, művei számos múzeum, galéria, valamint köz- és magángyűjtemény anyagában kaptak helyet.
Az életének 79. évében, idén februárban elhunyt művész 1972-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskola keramikus szakát, ezt követően önálló művészként dolgozott Budapesten.
Pályája az 1970-es években a kecskeméti, a siklósi és a villányi alkotótelepek inspiratív közegében indult. Korai plasztikáiban a bezártság és az emberi küzdelem motívumai jelentek meg, az 1970-es, 1980-as években kibontakozó sorozatai már a szerkezet és a bomlás, az egyensúly és a feszültség kérdéseit vizsgálták. A hegyeshalmi határátkelő fogadóépületébe készült monumentális domborművei a magyar köztéri kerámiaszobrászat kiemelkedő teljesítményei közé tartoznak.
Alkotói gondolkodása szerves kapcsolatban állt a 20. századi európai plasztika nagyjainak szemléletével, mégis mindvégig megőrizte saját, karakteres hangját. Kecskeméti Sándor tagja volt a Nemzetközi Kerámia Akadémiának, tanárként dolgozott a Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetében, és számos alkotótelep, szimpózium munkájában vett részt. Európai és tengerentúli országokban is tartott kurzusokat.
Tevékenységéért több magyarországi és nemzetközi elismeréssel, köztük Bajor Állami Díjjal (1986) és Munkácsy Mihály-díjjal (1989) tüntették ki.
Kép forrása: Vaszary Képtár Facebook-oldala


