bezár
 

zene

2010. 04. 12.
Arany Hangvilla-díjas a ” Richter Magyarországon” album
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Diapason francia zenei folyóirat az MR3-Bartók Rádió és a BMC közös kiadásában megjelent Richter Magyarországon című CD kiadványnak ítélte áprilisban a hónap legkiemelkedőbb lemezújdonságának járó Arany Hangvilla-díjat (Diapason d'or). A francia zenei folyóirat kritikusai, valamint a France Musique rádió szerkesztőiből álló zsűri havonta ítéli oda a nagy presztízsű szakmai díjat, amely egyenértékű a brit Gramophone Awards-al.

prae.hu

A Magyar Rádió archívumából Ránki Dezső zongoraművész válogatta a 14 CD-t magába foglaló reprezentatív album anyagát, amelyen a világhírű előadóművész nyolc budapesti hangversenyén és számos vidéki fellépésén készült felvételek is hallhatók.

Szvjatoszlav Richter 1954 és 1993 között rendszeresen fellépett Magyarországon. Összesen 28 szólóestet adott a fővárosban, 13-at vidéki városokban, Miskolcon, Győrött, Pécsett, Szombathelyen, Sopronban, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden, emellett 11 zenekari koncerten szerepelt szólistaként, valamint 8 alkalommal énekes és hangszeres művészek, kamaraegyüttesek partnereként.  
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés