art&design
2010. 05. 08.
Nem akarom, hogy kirúgják Babarczy Esztert!

A csoport lapján a következő szöveg áll: „A MOME úgy döntött megválik az egyik legjobb oktatójától. Mi nagyon sokat kaptunk tőle, és szeretnénk, ha a következő évfolyamok is tanulhatnának tőle és részt vehetnének a projektjeiben. Azért hoztuk létre ezt a csoportot, hogy megmutassuk, Eszter nélkül a MOME nem lenne a régi! ”
A csoportról én is úgy értesültem, ahogy bármely más Facebook-hullám eljuthat bárkihez: először az üzenőfalon láttam, hogy ismerőseim csatlakoznak, majd meghívót is kaptam. Nem erőszakosan, nem rejtett címzettlistás körmailek irányítottak el egy ismeretlen oldalra, ahol adataim megadásával vagy valamelyik random-személyiségem bedobásával plusz egy támogató lehetek, de még csak nem is egy újsághírből értesültem, hanem netre hálózott életterem rengeteg témája közt felbukkant ez is – diszkréten ismerőseim hangulatai és fotói között. Körülbelül úgy, mintha egy nagyobb társasággal beszélgetve félfüllel hallottam volna egy munkahelyi anekdota és egy meccs-elemzés között.
Pont ez egy ilyen aláírásgyűjtésben a megnyerő: visszahozza az egyik legősibb marketing-kommunikációs forma, a szájról szájra terjedő hír létjogosultságát. Nem kell az utcán (jelen esetben a MOME folyosóján) senkit zaklatnom, hogy írja alá a papíromat; nem kell e-mail-listákat összeállítanom, nem kell valamelyik médiumba „bekönyörögnöm” egy rövidhírt – mindössze létre kell hoznom egy csoportot, néhány mondatban összefoglalnom a célkitűzést, s meghívnom pár ismerősömet. Aztán a hasonló véleményen lévők felkapják, viszik, csak azért hirdetési felületté válnak, mert egyetértenek, közben pedig egyre szaporodnak a támogatók, összekovácsolódnak ismerősök és ismeretlenek, elindul a brainstorming, és ha van erő az így létrejött alkalmi közösségben, akkor el is érik, amit el szeretnének érni.
A „Nem akarom, hogy kirúgják Babarczy Esztert!!” csoportnak ebben a percben 307 tagja van, s hogy ez a szám vagy a Facebook-felület egyre inkább komolyan vehető társadalmi szerepe elég-e, hogy Babarczy Eszter megtartsa katedráját, még nem tudható, mindenesetre ha a kezdeményezés elindítói ügyesen használják az összeszervezett és hiteles társadalmi erőt, akkor minden egyebet lesöpörve elég kell legyen.
A csoportról én is úgy értesültem, ahogy bármely más Facebook-hullám eljuthat bárkihez: először az üzenőfalon láttam, hogy ismerőseim csatlakoznak, majd meghívót is kaptam. Nem erőszakosan, nem rejtett címzettlistás körmailek irányítottak el egy ismeretlen oldalra, ahol adataim megadásával vagy valamelyik random-személyiségem bedobásával plusz egy támogató lehetek, de még csak nem is egy újsághírből értesültem, hanem netre hálózott életterem rengeteg témája közt felbukkant ez is – diszkréten ismerőseim hangulatai és fotói között. Körülbelül úgy, mintha egy nagyobb társasággal beszélgetve félfüllel hallottam volna egy munkahelyi anekdota és egy meccs-elemzés között.
Pont ez egy ilyen aláírásgyűjtésben a megnyerő: visszahozza az egyik legősibb marketing-kommunikációs forma, a szájról szájra terjedő hír létjogosultságát. Nem kell az utcán (jelen esetben a MOME folyosóján) senkit zaklatnom, hogy írja alá a papíromat; nem kell e-mail-listákat összeállítanom, nem kell valamelyik médiumba „bekönyörögnöm” egy rövidhírt – mindössze létre kell hoznom egy csoportot, néhány mondatban összefoglalnom a célkitűzést, s meghívnom pár ismerősömet. Aztán a hasonló véleményen lévők felkapják, viszik, csak azért hirdetési felületté válnak, mert egyetértenek, közben pedig egyre szaporodnak a támogatók, összekovácsolódnak ismerősök és ismeretlenek, elindul a brainstorming, és ha van erő az így létrejött alkalmi közösségben, akkor el is érik, amit el szeretnének érni.
A „Nem akarom, hogy kirúgják Babarczy Esztert!!” csoportnak ebben a percben 307 tagja van, s hogy ez a szám vagy a Facebook-felület egyre inkább komolyan vehető társadalmi szerepe elég-e, hogy Babarczy Eszter megtartsa katedráját, még nem tudható, mindenesetre ha a kezdeményezés elindítói ügyesen használják az összeszervezett és hiteles társadalmi erőt, akkor minden egyebet lesöpörve elég kell legyen.

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.
További írások a rovatból
A magyar performansz története 1966–2018 (9): Szerbiai magyar performansz: Nyári Mozi (1988-89)
Interjú Kaliczka Patríciával az újra kialakult járványhelyzetről és alkotói munkáról
A magyar performansz története 1966–2018 (8): Szerbiai magyar performansz: Kugla (1987), Aphasia Teátrum (1988–91)
Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsa: „Termékeny félreértés / Productive Misreadings”