bezár
 

zene

2010. 05. 10.
Dubaiban forgatta új klipjét Pflum Orsi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az énekesnő új dalát a The One-t már több arab rádió is játssza, az izgalmas helyszíneken rögzített videoklipjében duett-partnerével, a Közel-Keleten jól ismert előadóval, Yasser Habeeb-bal közösen szerepel.

prae.hu

(A) The One című szerzemény arab-angol nyelven már hallható, valamint hamarosan arab-magyar nyelven is rögzítették. A sláger a többszörös aranylemezes énekessel, Yasser Habeebel készült és a sikerére mi sem jobb bizonyíték, mint hogy felkerült a Közel-Keleten már megjelent Sunshine Arabia 2010-es válogatáslemezre. A nagy népszerűségnek örvendő korongon ez lett az első számú dal.

Pflum Orsi

Közben a videoklip is elkészült

A kisfilmet Dubaiban forgattuk, az EMI kiadó támogatásával. A forgatás egy hétig zajlott, több helyszínen rögzítettünk jeleneteket az image-kliphez. Készítettünk éjszakai és nappali felvételeket a Marinán, stúdióban és limuzinban egyaránt – mesélte Pflum Orsi, aki hamarosan visszatér az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városába és folytatja zenei karrierjének az egyengetését.

Tehát sok-sok tárgyalás vár az énekesnőre, de a jelek szerint jó úton halad afelé, hogy a hazai előadók egyikeként sikert érjen el határainkon túl. 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés