bezár
 

art&design

2010. 05. 14.
Újjá éled a leégett Tihanyi Művésztelep
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két hónappal a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepének leégése után, az egyetem és a tihanyi önkormányzat együttes erővel állt neki a műemléki védettséget élvező épület megújításának, amely több tíz millió forintos beruházást jelenthet. A tervezést Ferencz István, építész végzi, aki a művésztelep eredeti tervezője is egyben.

A Magyar Képzőművészet Egyetem és a Tihanyi Önkormányzat megegyeztek, hogy közös erővel újítják fel a márciusban leégett műemlék épületet. A több tíz millió forintos kár, a tűzoltóság megállapítása alapján, nem emberi mulasztás következménye. A rendőrségi vizsgálat még nem zárult le.

Az egyetem vezetősége Ferencz István, Kossuth-díjas építészt kérte fel, hogy készítse el a terveket, amely felkérést önzetlenül el is vállalta. A tervek alapján készülnek majd el a megfelelő pályázatok, hogy ezek segítségével helyre lehessen állítani az épületet. „A pályázatok útján történő felújítás a legcélravezetőbb. Viszont ez a lehetőség hosszú folyamatot vetít elénk. Ezért gondolkodunk azon, hogy olyan támogatókat keressünk, akiknek számít, hogy egy ilyen értékű több, mint 180 éves épület, a régi pompájában tündököljön. Ha egy ilyen lehetőség adódna, gyorsabb ütemben épülhetne újjá az épület.” – hangsúlyozta Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

2010. március 17-én hajnalra virradóra égett le a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepének egyik műemléki védettséget élvező épülete. A károk felmérése még folyamatban van és a tűzoltóság megállapítása szerint nem emberi mulasztás okozta a történteket.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés