bezár
 

zene

2010. 08. 19.
Karok nélküli zongorista nyűgözte le a kínai tévéközönséget
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Karok nélküli fiatal zongorista nyűgözte le egy kínai televíziós tehetségkutató műsor közönségét.

A 23 éves Liu Vej (Liu Wei) gyerekként, egy áramütés következtében vesztette el karjait: amputációt kellett végezni rajta.

Zongorázni alig négy évvel ezelőtt kezdett, a billentyűket lábujjaival használja. Az első zongoratanár, akit megkeresett, elutasította, mondván, hogy lehetetlen karok nélkül játszani. Liu Vej ezek után titokban saját magát képezte. Ma már kiválóan játszik a hangszeren, ehhez magasított székre kell ülnie.

A fiatalember zenéjével meggyőzte a China's Got Talent című tehetségkutató zsűrijét és közönségét, és már az interneten is nagy sikert aratott, a YouTube videomegosztó portálon már több mint kétszázezren nézték meg produkcióját.

"Nem tudom, az emberek miért gondolják mindig azt, hogy az életem borzalmas, mert nincsenek karjaim. Boldog ember vagyok, aki izgalmas életet él, csakúgy, mint a többi fiatal" - idézte a Shanghaj Daily a versenyzőt.
Liu Vej bekerült a tehetségkutató 40 fős döntőjébe, legközelebb augusztus 29-én lép színpadra.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés