bezár
 

art&design

2010. 09. 06.
Tankcsata, lovasroham, ágyúdörgés Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Haditechnikai járművek, veteránautók és modellezők, a háborús hagyományőrzés keretében 1500 állig felfegyverzett katona, ágyúdörgés és füst lepi el a baranyai megyeszékhelyt szeptember 11-12-én.

prae.hu

A Hatejamo, azaz az I. Pécsi Nemzetközi Hadi-, Technikatörténeti Jármű- és Modellkiállítás főszervezője az MTI-nek elmondta: közel 1500 hagyományőrző segítéségével elevenítik fel a római és a középkor, a napóleoni idők, valamint a második világháború összecsapásait.

A rendezvény két napján összesen négy hadijátékban hazánk legnagyobb csoportjai segítenek, de külföldről is - 21 országból - érkeznek résztvevők.

Az ókort az Európában egyedülálló Savaria egyesület katonái képviselik, a napóleoni csatákat csaknem 500 gyalogos, 50 lovas és 20 működő ágyú teszi élethűvé. A második világháborús eseményeket eredeti, működőképes járművek, közte német, szovjet, amerikai példányok és magyar ritkaságok teszik teljessé.

Párját ritkítja az autókiállítás is: a rendkívül ritka járgányokat speciális környezetben vehetik szemügyre a látogatók. Itt tartják több külföldi klub részvételével a vasútmodell modulterepasztal találkozót is, amelyen több kilométer hosszan futnak majd az aprócska szerelvények.

A vonatokon kívül láthatók lesznek a legkülönbözőbb guruló, úszó, repülő modellek és makettek. Utóbbiak között olyan sugárhajtású gépeket is találunk majd, amelyek csak méretükben térnek el pilóta vezette társaiktól.

A szervezők nem spóroltak a hellyel: az Expo Centert, a Pécs Plázát, a közte fekvő 12 hektáros területet és a vásártér egy részét használja majd a monstre rendezvény. A kétnapos rendezvény 100 programja mellett kézművesvásár és egészséges gasztronómiai kiállítás is várja az érdeklődőket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
art&design

Az EX SITU kiállításról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés