zene
2010. 09. 09.
Mike Portnoy kilép a Dream Theaterből
Kilép a Dream Theaterből az alapító-dobos Mike Portnoy, aki 25 év után távozik az amerikai progresszív metálzene egyik legfontosabb csapatából. A zenekar nélküle is folytatja - közölte a Magneoton/Warner kiadó csütörtökön az MTI-vel.
"Tavaly óta harcolok valamivel, és ennek most ezzel a döntéssel vetek véget. Talán sokakat sokkol az elhatározásom, de azt jól megfontoltam. Arra a felismerésre jutottam, hogy több örömet és jobb személyes kapcsolatokat hozott számomra az elmúlt időszakban együtt dolgozni a Hail!, a Transatlantic és az Avanged Sevenfold zenekarral, mint amit a Dream Theater kapcsán jó ideje érzek" - indokolta döntését közleményében a világ egyik legjobb rockdobosának tartott Portnoy.
Mike Portnoy 1985 július 24-én alapította a Dream Theatert, amely az 1990-es évek elején vált a progresszív metál egyik élzenekarává, a azóta folyamatos turnézásban vannak.
"A Dream Theater a mindenem, a gépezet mégis kezd kiégetni. Úgy gondolom, hogy egy hosszabb leállással meg lehet menteni azokat a kapcsolatokat, amelyek a többi taghoz fűznek, valamint a zenekarhoz fűződő éhséget és inspirációt is. Remélem, a banda egyetért ezzel a megközelítéssel" - közölte a zenész. Hozzáfűzte: vérzik a szíve egy olyan Dream Theaterre gondolva, amelyben a dobost esetleg nem Mike Portnoynak hívják, de nem állhat a többiek útjába.
A zenekar szintén közleményben biztosította a rajongókat arról, hogy januárban elkezdik az új album felvételeit és a lemezt egy újabb világkörüli turné követi.
A banda alapítói közül Portnoy kilépésével John Petrucci gitáros és John Myung basszusgitáros maradt. Az énekes, a kanadai James LaBrie 1991 óta tagja a csapatnak, míg James Rudess billentyűs tíz éve.
A zenekarnak már második stúdióalbumával, az 1992-ben megjelent Images and Words cíművel sikerült az áttörés; a Pull Me Under azóta is elmaradhatatlan része a koncertrepertoárnak. Több bíztató kísérlet (Awake, Falling Into Infinity) után a Dream Theater 1999-ben ült fel a progresszív metál trónjára a Scenes From a Memory című konceptlemezzel, amelynek története egy 1928-ban meggyilkolt fiatal nő esetét idézi fel.
A két kevésbé sikerült stúdióalbum, az Octavarium (2005) és a Systematic Chaos (2007) után a tavaly megjelent Black Clouds and Silver Linings ismét egyszerre volt pörgős és kidolgozott, olyan, amilyen korábban a Scenes From a Memory.
A Dream Theater eddig ötször lépett fel Budapesten: 2000-ben, 2002-ben 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben adtak koncertet a magyar rajongóknak. Az amerikai csapat eddig világszerte mintegy tízmillió lemezt adott el.

További írások a rovatból
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Más művészeti ágakról
A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról