bezár
 

zene

2010. 10. 04.
Ovációval fogadták Bertrand Cantat visszatérését
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ovációval fogadta a közönség Bertrand Cantat francia énekest, aki először lépett színpadra Marie Trintignant francia színésznő hét évvel ezelőtti halála óta. A Noir Désir frontembere nyáron töltötte le végleg az élettársa megöléséért kiszabott büntetését.

prae.hu

A hétfői napilapok beszámolója szerint Cantat a dél-franciaországi Begles zenei fesztiválján szombat este énekelt először nyilvánosan: az Eiffel rockzenekar koncertjén három számot adott elő az együttes tagjaival.

"Oh, mekkora öröm újra itt lenni, ráadásul barátokkal, itthon" - mondta a láthatóan meghatódott Cantat az őt ovációval ünneplő mintegy kétezer embernek, majd kezeit összeszorítva és többször meghajolva mondott köszönetet a közönségnek a meleg fogadtatásért.

A Begles-i fesztivál Cantat zenekara, a Noir Désir kezdeményezésére jött létre öt évvel ezelőtt, de az elmúlt két évben az énekes csak nézőkőként vett részt rajta. A dél-franciaországi Bordeaux-ban élő zenész 2003 óta nem lépett fel, amióta egy veszekedés során egy litvániai szállodai szobában megölte akkori élettársát, Marie Trintignant-t.

Az énekest 2004-ben Litvániában nyolc év börtönbüntetésre ítélték, majd saját kérésére néhány hónappal később áthelyezték egy francia börtönbe. 2007 őszén jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezték, rendőri felügyelete július 29-én véget ért.

Az énekes volt felesége, két gyermekének anyja Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője ez év januárjában öngyilkosságot követett el dél-franciaországi otthonában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés