bezár
 

film

2010. 10. 25.
Az Európai Filmakadémia díjazza Gabriel Yared zeneszerzőt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Európai Filmakadémia díjazza Gabriel Yared zeneszerzőt A neves zeneszerző kapja idén az Európai Filmakadémia Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elismerését.
Az autodidakta zenész, Gabriel Yared karrierjét népszerű francia, olasz és brazil előadóművészek zeneszerzőjeként, hangszerelőjeként és zenei producereként kezdte, dolgozott Charles Aznavour, Gilbert Bécaud, Johnny Halliday, Mina és Françoise Hardy mellett is. Ezzel egyidőben ballett-zenét komponált, televíziók, rádiók és reklámok zenéjét szerezte.

Első filmzenéjét 1980-ban írta Jean-Luc Godard Mentse, aki tudja (az életét) - Sauve Qui Peut La Vie című filmje számára, és azóta karrierjét lényegében a filmzenének szentelte: az ő nevéhez fűződik a Jean-Jacques Beineix-rendezte Betty Blue (1986), a Bruno Nuytten által jegyzett Camille Claudel (1988) és Robert Altman filmje, a Vincent és Théo (1990) zenéjét.

A Jean-Jacques Annaud által rendezett A szerető (1991) filmzenéjéért elnyerte a francia César-díjat. 1996-ban együtt dolgozott Anthony Minghellával Az angol beteg című mozin, amelynek zenéjéért minden létező díjat elnyert, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot, a BAFTÁ-t és egy Grammy-t is. Minghellával később sem szakadt meg a kapcsolata, 1999-ben A tehetséges Mr. Ripley-n, míg 2003-ban a Hideghegy című filmen dolgoztak együtt. 2006-ban Európai Filmdíj-jelölést kapott Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című filmjéért.

Elképesztő filmzenéi az alábbi filmek sikereihez is jelentősen hozzájárultak: Angyalok városa (1998, Brad Silberling), Üzenet a palackban (1999, Luis Mandoki), Ádám feltámadása (2008, Paul Schrader), Amélia - Kalandok szárnyán (2009, Mira Nair) és Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története (2009, Jan Kounen).

Gabriel Yared a 23. Európai Filmdíjak díszvendége lesz 2010. december 4-én az észtországi Tallinnban.
nyomtat

Szerzők

-- Iván István --


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés