bezár
 

film

2010. 11. 29.
Elhunyt Kershner, A birodalom visszavág rendezője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Irvin Kershner A birodalom visszavág című Star Wars-epizód és a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-film rendezője.

prae.hu

Az amerikai filmes 87 esztendős korában, hosszú betegség után hunyt el vasárnap Los Angelesben. Halálhíréről Franciaországban élő keresztlánya, Adriana Santini hétfőn tájékoztatta a sajtót.

A rendező, színész és producer 1923-ban született Philadelphiában. Komolyan foglalkozott zenével és festészettel is, majd az ötvenes évektől dokumentumfilmeket, később játékfilmeket kezdett forgatni.

A hatvanas évektől olyan népszerű produkciók kerültek ki a keze alól, mint az Enyém, tied, miénk című vígjáték, a Shunkawakan visszatér című western vagy a Laura Mars szemei című pszichothriller.

A nemzetközi sikert azonban a Star Wars-sorozatból második produkcióként elkészült A birodalom visszavág című sci-fi hozta meg számára 1980-ban, a rendezői széket a történet atyja, George Lucas engedte át neki. Ezt követően rábízták a James Bond: Soha ne mondd, hogy soha forgatását Sean Conneryvel a főszerepben, és az 1990-ben Peter Weller főszereplésével a mozikba került Robotzsaru 2. rendezése is az ő nevéhez fűződött.

Kershner már benne járt a korban, amikor 1988-ban a kamera másik oldalán is debütált: Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című, nagy vihart kavart filmjében játszotta az egyik apostol apját.

Több tévésorozatban is foglalkoztatták rendezőként, többek között a SeaQuest - A mélység birodalma című sci-fiben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Clair Obscur: Expedition 33
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés