bezár
 

art&design

2011. 01. 11.
Átadták az Együtt-lét nemzetközi fotópályázat díjait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a parlament épületében átadta az Együtt-lét, hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében címmel kiírt nemzetközi fotópályázat díjazottjainak járó elismeréseket.

prae.hu

Az Országgyűlés által szervezett és a Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza szakmai segítségével megvalósult pályázat célja, hogy Magyarország EU-elnöksége alatt bemutassa a Kárpát-medencében és Moldvában élő közösségek életét.

A házelnök rövid beszédében elmondta: a pályázatra mintegy ötezer kép érkezett be, amelyek közül a Méry Gábor fotográfus által vezetett zsűri négy témakörben hirdette ki a legjobb három pályaművet.

Az emberábrázolás és portré kategóriában sorrendben Vargyasi Levente, Egyed Ufó Zoltán és Stalter György vehette át a díjazottaknak járó elismerést, míg a mindennapi élet témakörében Sánta István Csabát, Haáz Sándort és Kerekes M. Istvánt jutalmazták.

Az ünnepek és hagyományok kategóriában sorrendben Kerekes M. István, Sánta István Csaba és Klotz Miklós, míg az építészet és környezet témakörben Egyed Ufó Zoltán, Zselinsky Miroslav és Gabor Dvornik bizonyult a legjobbaknak.

A fotópályázat tizenkét díjazottja összesen 10 ezer euró összegben vehetett át jutalmat Kövér Lászlótól.

A díjazott képek február első hetében az Európai Parlament brüsszeli központjában lesznek megtekinthetők, a zsűri által legjobbnak ítélt 50-100 pályaműből pedig márciustól augusztus közepéig az Országház épülete előtt szerveznek kiállítást.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés