Szabó apja csak nehezen tudta eltartani hét gyermekét, ezért költöztek 1844-ben Párizsba. Renoir már 13 éves korában dolgozni kezdett egy porcelánfestő műhelyben, ahol hamar felfigyeltek kézügyességére, s a legelegánsabb darabok festését bízták rá.

A gépesítés miatt azonban a manufaktúra bezárt, Renoir ezután alkalmi munkákból élt, misszionáriusok számára festett képeket, legyezőket dekorált.

1862-ben kezdte meg művészeti tanulmányait, ekkoriban találkozott és barátkozott össze Alfred Sisley-vel, Frédéric Bazille-lal és Claude Monet-val. A hírnév nem kapta szárnyra egy csapásra, kezdetben sokszor még festékre sem volt pénze, vevőt nem talált képeire, hosszú évekig csak küszködés volt osztályrésze.

A francia-porosz háború idején önkéntesként vonult be a lovassághoz, a párizsi kommün idején a kommünárok kémnek nézték a Szajna-parton festegető Renoir-t, életét csak a véletlen mentette meg. Elveszítette egyik legfőbb támogatóját és barátját, lakóhelyet kellett változtatnia, ami festészetét is átalakította.

Barátaival új irányzat kidolgozásán fáradoztak, az impresszionisták első közös kiállítását 1874-ben szemlélhette meg a közönség. A többiek inkább tájképeket festettek, Renoirt az ember érdekelte és csakhamar több portréra is megrendelést kapott. Apró, sokszínű ecsetvonásaival érzékeltette a légkör vibrálását, a lombokon áttörő fényt, az emberi bőr ragyogását (Az evezősök reggelije, Mme Charpentier és gyermekei, A páholy). Egyre több megrendelést kapott, így anyagi gondjai megszűntek, sőt kedvére utazhatott is - járt Algériában, Spanyolországban és Itáliában, Szicíliában negyven perc alatt festette meg Richard Wagner portréját.

Az 1880-as évek elején túllépett az impresszionizmuson, felfedezte Raffaello és Ingres művészetét, a rajz és a vonal szerepét, a fegyelmezett klasszicizmus felé fordult - e korszakának terméke a Nagy fürdőzők. 1890-ben megnősült, három fia született, közülük Jean ismert filmrendező lett, egyre többször festette a családi élet bensőséges pillanatait, s visszatért a színek hangsúlyozásához.

1892 után súlyos ízületi gyulladás támadta meg, amely végül kínszenvedéssé változtatta számára a festést. 1907-ben a Földközi-tenger mellett telepedett le, de állapota tovább súlyosbodott. Bár tolókocsiba kényszerült, élete végéig dolgozott, az utolsó időszakban kezéhez szíjazott ecsettel, sőt szobrokat is készített utasításai alapján előmunkált agyagból. A festő 1919. december 3-án halt meg Cagnes-sur-Merben.

Renoir kedves témája volt a női test szépségének ábrázolása, szívesen festett nyüzsgő társadalmi eseményeket is. Képeiről életöröm, derű, szépség árad, fürdőző női éppúgy ragyognak, mint virágcsokrai - talán ezért is kedvelik műveit világszerte.