bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Kovács Miklós --

felhasználói adatlapja

Kovács Miklós által feltöltött cikkek:

2019-ben visszatér a Whitesnake
2019-ben visszatér a Whitesnake
A Deep Purple énekese, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a Whitesnake bejelentette 2019-es vadonatúj, “Flesh & blood” elnevezésű turnéját, amelyen egyaránt játszik majd dalokat az új stúdióalbumról, valamint legnagyobb slágereit az elmúlt 40 év rock’n’roll történelmének egyik leghatalmasabb életművéből. Az új lemez első dala és videója “Shut up & kiss me” címmel 2019-ben jelenik meg, a turné kezdete előtt. Ez a turné 8 év után végre Budapesten is látható lesz, 2019. június 25-én, a Barba Negra Trackben.
THRASHnevelésből ötös!
THRASHnevelésből ötös!
Metallica, Papp László Budapest Sportaréna, 2018. 04. 05.
Fültanúja voltam 8 évvel ezelőtt a Puskás Stadionban, amikor Lars Ulrich a koncert végén megígérte, hogy hamarosan újra ellátogatnak hozzánk, az oldal hasábjain[1] akkor megírtam, hogy reméljük ezúttal nem 11 év fog eltelni két Metallica koncert között. Valóban nem 11 év volt, csak 8, de megérte kivárni, mert ez a SHOW a nagybetűs SHOW volt!!  
Köszöntelek a dzsungelben!
Guns and Roses, Zágráb, Zagreb Arena, 2010.09.24.
Négy éve már, hogy az egykor fenevadnak becézett zenekar az öreg kontinensen járt. Közben megjelent a tíz éve várt új album, a Chinese Democracy. A korong szinte semmilyen reklámot nem kapott, mégis szépen fogyott, míg végül Axl-ék 2009 végén belefogtak az anyag világkörüli turnéjába. Európába augusztusban érkeztek és jelen pillanatban kis országunk körül portyáznak. Előre szólok, érdemes őket valahol elcsípni…
Eső és rock - FEZEN
Fehérvári Zenei Napok, 2010. szeptember 9-11.
Elérkeztünk a 2010-es fesztiválszezon utolsó rendezvényéhez, a Székesfehérvári Zenei napokhoz, amely immár több mint tíz éve kerül megrendezésre és második éve új helyszínen, mivel a város tavaly úgy döntött, hogy száműzi a szórakozni vágyókat a Bregyó-közből. Idén is a Sóstó Ipari park területén találhatő Jüllich Glas adott otthont a fesztiválozóknak.
Rockmaraton VB-vel és sörrel
Idén július 06-tól 11-ig került megrendezésre Pécsett, a malomvölgyi arborétumban a 10. jubileumi Rockmaraton, s akinek volt még energiája, az 11-én, vasárnap is maradhatott egy utolsót bulizni, ugyanis ezen a napon tartották a rendezők a fesztivál szülinapját, 10 hordó ingyenes sörrel és VB-döntővel megspékelve. Na, de haladjunk szépen sorjában...
Fura kaják és fura piák
Interjú Varga Zoltánnal, a Rockmaraton 2010 Fesztivál szervezőjével
Előttem ül Varga Zoltán, a Rockmaraton egyik főszervezője. A tavalyi fesztiválon már próbáltunk összehozni egy interjút, akkor valamiért nem sikerült. Idén kegyesebbek voltak hozzám az égiek...
Csúcsformában az EFOTT
A Kispál és a Borzzal búcsúzott az orfűi fesztivál
Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt...
A Quimby megőrjítette az EFOTT közönségét
Az EFOTT 2. napján több mint tízezren tombolták végig a nagyszínpadon fellépő The Moog, a Neo, a 30Y és a Quimby koncertjeit. De a többi sátor programjai is megmozgatták a fiatalokat: az UFO és az Animal Cannibals teltházas bulit csapott
EFOTT hangulatképek
Képek az első nap eseményeiről
Kezdetét vette az év legnagyobb hallgatói bulija. Zsúfolásig telt a Pécsi-tó partja, Orfűn fiatalok ezrei tomboltak a fesztivál első napján. Újságírónk az első sorokban csattogtatta a gépét...
Tombol az EFOTT-láz!
Kezdetét vette az év legnagyobb hallgatói bulija. Zsúfolásig telt a Pécsi-tó partja, Orfűn fiatalok ezrei tomboltak a fesztivál első napján. Természetesen hazánk celebritásai sem maradhattak ki a mókából, hiszen idén a főiskolások és egyetemisták hírességeket toboroztak maguk mellé és közösen megnyitották a celebkempinget.
Ma nyitja kapuit az EFOTT
Ingyenes buszok szállítják a fesztiválozókat
Az év reggae bulijával veszi ma kezdetét 2010 legnagyobb hallgatói bulija, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Tíz színpadon közel háromszáz fellépő: magyar zenekarok, dumaszínház, celebkemping, turisztikai - és szórakoztató programok várják a fiatalokat a festői környezetben Orfűn, a Pécsi-tó partján...
Megnyitja kapuit a jubileumi Rockmaraton
A fesztivál az idei évben HÉTFŐN, azaz JÚLIUS 5-ÉN 12:00-kor nyitja meg kapuit
Rekordszámú, több mint 150 fellépőt, köztük 16 külföldi együttest várnak a Dél-Dunántúl legnagyobb rockfesztiváljára, a július 5-én kezdődő tizedik pécsi Rockmaratonra.
KISS éji zene
KISS koncert a Budapest Sportarénában - 2010.05.28.
Hatalmas show, CD-minőségű hangzás, ijesztő hangeffektek, vakító fényerdő… Igen, ezt a felejthetetlen élményt mindenki átélte, aki úgy döntött, hogy részese lesz a Kiss világkörüli turnéjának május 28-i, Budapest Sportarénában megrendezett koncertjének.
A metál királyai Budapesten
Metallica-koncert a Puskás Ferenc Stadionban, 2010. május 14.
Elérkezett hát a pillanat. Ebben a koncertekben dúskáló évben a Metallica is ellátogatott hazánkba, hogy 11 év után ismét megmutassa nekünk, miért is nevezik őket a metál királyainak.
Az írek bevették a SYMÁt
Jamie Winchester és Gary Moore koncertje
Péntek 13.!!! Vannak emberek, akik kimondottan tartanak ettől a naptól, de vannak olyanok is, akik életük egyik legszerencsésebb napjaként tartják számon a 2009-es esztendő novemberének 13. napját. Ezt sikerült kiolvasnom azoknak a bluesrajongóknak csillogó tekintetéből, akik ezen az őszi estén kilátogattak a SYMA Csarnokhoz, hogy megcsodálják annak a gitárosnak tudását, akit a legnagyobbak között tart számon a szakma.
Szőrös TOPmodellek akcióban!
ZZ Top! A rock és blues kedvelők körében legenda ez a név. Nemcsak a déli zene gyökereiből táplálkozó boogie-val, hard rockkal és az általuk fémjelzett texas-bluessal átitatott egyedi muzsikájuk miatt, hanem a két gitáros hasig érő szakálla, napszemüvege és a zenekarra jellemző extravagáns színpadi megjelenés okán is. Ezért váltottam hát jegyet pár barátommal együtt a rocklegendák Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő koncertjére.
Másodszor is eljutott a csúcsra
Europe - Last Look At Eden
Hol van már a tavalyi hó? Hol van már az a szöszi, göndörített sérójú srácokból álló együttes, akik talpig bőrbe öltözve nyomták a Final Countdown-t az első sorban álló lányok legnagyobb örömére? Kontinensünk egykori Bon Jovi-imitátorai a napokban új albummal jelentkeztek, meglepetést okozva mindazoknak, akik a fent említett korszak (egyébként nem rossz) dalait várták tőlük.
Angyalok feketében
Archangels in Black – az Adagio 5. albuma
2009-ben került a polcokra a francia Adagio zenekar legújabb korongja, az Archangels in Black. Őszintén szólva eddig nem sokat hallottam az együttesről, hasonló nevű magyar kollégáikat pedig inkább hagyjuk…
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés