Patti Smith számára mindig is Robert Mapplethrope volt a nagybetűs Művész. Illés Róbert szerint élete céljának tekintette azt, hogy Robert múzsája legyen és emellett folyamatosan küzdött azért, hogy Mapplethorpe műveit minél szélesebb körben elismerjék. Közben persze Patti is híres lett, zeneszámait ma is mindenki ismeri. Már a kezdetektől fogva mindketten hírnévre vágynak, habár talán Robertnél ez a vágy erősebben jelentkezett. A könyvben egy helyen kicsit irigykedve jegyzi meg Pattinek, hogy a lány hamarabb lett híres, hiszen már az üzletekből is a Because the night szűrődik ki. Pedig igazából Patti nem is akar énekes lenni, sokkal inkább verseket írna, az éneklés számára csak egy hobbi.

A könyvből kiderül, hogyan tettek ők szert ekkora hírnévre, és Patti őszintén beszél arról is, milyen mélyről indultak mindketten. Kisvárosi lányként fiatalon érkezett New Yorkba, és még annyi pénze sem volt, hogy buszjegyet vegyen magának. Azonban hihetetlen csoda folytán talál egy telefonfülkében egy elhagyott pénztárcát… Beszámol arról is, milyen sokszor kellett éhezniük, sőt a vallomásokból kiderül, hogy mikor Roberttel először találkoztak, akkor éppen egyiküknek sem volt hol aludnia.

Nagy szerencséjükre azonban elkerültek a Hotel Chelsea-be, ahol olyan nagy nevekkel találkoztak, mint Janis Joplin vagy Jimi Hendrix. Rendkívül inspiráló volt ez a művészi közeg, így nem véletlen, hogy maguk is alkotni kezdtek: Patti a versírással és a festéssel próbálkozott, Robert pedig férfimagazinokból kivágott fotók segítségével készítette el a maga kollázsait. Mapplethorpe a kezdetektől fogva arra készült, hogy találjon a maga számára egy mecénást, akinek majd eladhatja lelkét művészetéért cserébe, Pattinek azonban sokkal romantikusabb elképzelései voltak arról, hogy hogyan is fog ő híressé válni. De igazából nem is ez volt a fontos számukra, hanem, hogy dolgozhassanak.

Patti szavaiból kiderül, hogy rendkívüli módon felnézett az őt körülvevő művészekre. Egyszer például arról mesél, hogy Jimi Hendrix meghívta a klubjának megnyitójára, ő azonban nem is mert bemenni, mert nem érezte magát a nagy művészek közé valónak. Leült a lépcsőre, a házigazda ment aztán ki hozzá beszélgetni. Legközelebb Patti már a művész halálhírével találkozik… A könyvben Janis Joplin neve is sokszor felmerül: a kicsit csúnyácska lány általában Pattinek meséli el szerelmi csalódásait, és tőle kér tanácsot.

Patti meg Robert úgy tekint Warholra és Bob Dylanre, mint félistenekre, nevük sokszor felbukkan a könyvben, ám sosem jelennek meg fizikai mivoltukban. A fordító szerint sokszor úgy hat, mintha kergetnék e nagy alkotókat, és mindenáron találkozni akarnának velük. Erre a találkozásra egyébként a későbbiekben sor is került, hiszen ismerjük Mapplethorpe fotóit, melyeket Warholról készített.

Patti Smith visszaemlékezésében feltárul Robert Mapplethorpe-hoz fűződő viszonya is. Nagyon sokáig szerelmi viszony kapcsolta őket össze, ám később Robert rájön arra, hogy ő a férfiakhoz vonzódik. Patti rendkívüli érzékenységgel ír arról, hogy kezdetben milyen nehezen fogadta ezt el, és rengeteg kétely merült fel benne saját magával kapcsolatban: vajon elég jó volt-e ő Robertnek. Robert mássága azonban teljesen természetessé válik onnantól, mikor meglátja őt új szerelmével, egy fiúval együtt. Habár ettől kezdve megszűnik közöttük a szexuális kapcsolat, Robert haláláig lelki társai maradnak egymásnak és mindig is több lesz közöttük, mint egyszerű barátság. Habár Pattinek sikerül feldolgoznia Mapplethorpe homoszexualitását, mély alászállásaiban mégsem tart vele: Patti sokkal szelídebb annál, minthogy elkísérje Robertet S/M utazásaira és azokra a helyekre, ahol határait kutatja.

Művészetüket is hasonló ellenpontok határozzák meg: Patti dalai sokkal befogadhatóbbak, sokkal közérthetőbbek, míg Mapplethorpe fotóinak megértése még ma is nagyfokú nyitottságot igényel a nézőtől. Patti elmeséli, hogy Robert már kiskorától fogva meg akarja botránkoztatni a körülötte lévőket: kezdetben, 3-4 éves korában még csak lilára festett égboltjai és kékre színezett fái keltenek megdöbbenést, később már férfimagazinból összerakott kollázsai, majd S/M fotói. Patti Smith "mindössze" a rockzene és az irodalom találkozási pontjait kutatja.

A könyvben Patti fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket. A műben azt a lányt látjuk, aki Roberttel együtt még csak keresi az útját, kutatja azt a kifejezési módot, mellyel leginkább megmutathatja a benne szunnyadó tehetséget. Kölykök ők, akik legendák között növekednek. De miért adja Patti vallomásának éppen ezt a címet? Ennek megindoklásához is egy anekdotát idéz fel. Akkoriban rendkívül extrémen öltözködtek, Mapplethorpe általában csak egy báránybőr mellényt és rengeteg karkötőt és nyakláncot viselt. Egyszer egy házaspár elkezdte bámulni őket és a hölgy kérte férjét, hogy fotózza le őket, mert biztosan művészek. A férfi pedig csak legyintett: "Ugyan, ezek csak kölykök".