bezár
 

film

2017. 02. 07.
Az elnökfeleség emlékműve
Pablo Larraín: Jackie
A nagy nevet szerzett, híres emberek napjaink profán szentjei, akiket múlhatatlanul övez valamiféle ájult tisztelet vagy éppen borzongás. Alighanem ez adja az életrajzi filmek szűnni nem akaró divatját, hiszen ezeken keresztül mindannyian bekémlelhetünk a tömegkultúra oltárra emelt hírességeinek áhított és lenyűgözőnek hitt életébe. Nézőként így élhetjük át a középpontba állított személy nagyságát a tragédia kockázata nélkül. 

Az életrajzi filmek a maguk jellegzetes patetikusságával és művészeti produktumként való pozicionálásával legitimálható és lényegesen magasztosabb dolognak hatnak a tabloid magazinok bújásánál, noha nagyjából ugyanaz a nagysághoz és sikerhez való vonzalom motiválja mindkettőt. A híres emberek történeteit bemutató alkotások tehát mindig megtalálják a maguk közönségét, annak ellenére, hogy műfaji sajátosságaik miatt igen gyakran fulladnak unalomba – különösen, ha az adott film elkötelezett a valósághű ábrázolás mellett. Különböző életutak különböző mértékű drámaisággal bírnak, s nyilvánvaló, hogy nem minden élettörténet rendelkezik a mozivászonhoz elegendő tragikus potenciállal. A Jackie című alkotás nem pusztán azért tűnik ki a többi életrajzi film közül, mert az egykori First Lady élete éppenséggel bővelkedik feszült és tragikus pillanatokban, hanem mert az alkotók kivételes érzékkel szűrték meg és állították sorba ezeket.

Jackie

Természetesen a Jackie-re is igaz, hogy nagy meglepetések a sztori tekintetében nem érnek minket: a legfontosabb elemeket és fordulatokat már a történelemből ismerjük, s szerencsére a film sem kívánja sulykolni sem JFK munkásságát, sem a merénylet részleteit. A Jackie mindvégig hű marad a címválasztásához, és egy pillanatra nem veszíti el a fókuszból a First Ladyt, ugyanakkor nem enged az életrajzi filmek eposzi teljességigényének sem, s szerencsére nem kezdi a történetmesélést a kicsiny Bouvier-lány megszületésével, hogy megállíthatatlan monotónióval haladjon az asszony hatvannégy éves korában bekövetkezett haláláig. Jó érzékkel emeli ki a film Jackie teljes életútjából azt a rendkívüli feszültséggel terhelt néhány napot, amely közvetlenül Kennedy elnök meggyilkolása után következett az özvegy számára.

Jackie

Jackie Kennedy egy roppant izgalmas alakja az amerikai történelemnek, First Ladyként rendkívüli ízlésformáló ereje volt, melyet latba is vetett annak érdekében, hogy rajta hagyja kézjegyét az USA kultúráján, művészeti életén és történelmi emlékezetén, fontos lépéseket tett a nyilvánosság irányába médiaszerepléseivel, és megingathatatlanul erős és céltudatos nő maradt a férje meggyilkolását követő, számára valósággal kilátástalan időszakban is. Pablo Larraín filmje ezt a kivételes alakot kívánja sallangoktól és felesleges életrajzi adalékoktól üdítően mentes módon bemutatni.

Jackie

Mindez lineáris időrendiségben elbeszélve is minden bizonnyal távol állna az unalmastól, a Jackie azonban egy remekül megkevert időkezeléssel dolgozik, mely a mértékletes életrajzi merítésen túl a másik nagy erénye a filmnek: plusz dinamizmust és feszültséget képes csempészni a különben sem éppen lapos alapanyagba. Ennek köszönhetően a dramaturgia mindvégig feszes marad, nem engedi lankadni a nézői figyelmet, s még arra is akad módja, hogy a feszültség folyamatos fokozása mellett engedje a történet különböző elemeit reflektálni egymásra. A filmnek keretet ad egy mélyinterjú, amelyet maga Jackie kért egy újságírótól nem sokkal a temetés után, az asszony ezen keresztül emlékezik vissza a bemutatásra szánt eseményekre, s egyszersmind értelmezi, kontextusba is helyezi azokat a számunkra. Ezt a keretes szerkezetet pedig még kiegészíti egy tisztán a reflexiónak teret adó történetszál, melyben Jackie egy pappal beszélget. A pap figurája a másik rezonőr a filmben, akinek alakja kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az ő tükrében ugyancsak a címszereplőhöz jussunk még közelebb.

Jackie

Az életrajzi film mint olyan egy par excellence színészközpontú műfaj, egyetlen arc van folyamatosan a középpontban, individuális nagyságok és mélységek tanúi vagyunk, s a legtöbb alkotás esetében a vásznon végbemenő öregedés is nagyszerű lehetőséget adnak az igazán kvalitásos színészeknek. Nem véletlen, hogy úton-útfélen azt hallani, ezzel az alakítással Natalie Portman már a zsebében is tudhatja a második Oscar-díját. Annak ellenére, hogy a Jackie nem adott módot a különböző életkorok szinte mágikus erejű, szimultán megjelenítésére, el kell ismernünk Portman lenyűgöző átlényegülését. Noha esetünkben a színésznő határozottan nem hasonlít a megformálandó személyre, annak mozgását, megjelenését, sőt sajátos beszédmódját is mesterien elsajátította, s tagadhatatlanul maradandó alakításával teszi emlékezetessé a filmet minden idők egyik legközkedveltebb First Ladyjéről.

 

JACKIE  (16)

színes, amerikai-chilei-francia film

Rendezte: Pablo Larraín

Forgatókönyv: Noah Oppenheim

Fényképezte: Stéphane Fontaine

Producer: Darren Aronofsky, Pascal Caucheteux, Scott Franklin, Ari Handel, Juan de Dios Larraín, Mickey Liddell

Zene: Mica Levi

Vágó: Sebastián Sepúlveda

Főszereplők: Natalie Portman, Peter Sarsgaard, Billy Crudup, John Hurt, John Carroll Lynch, Greta Gerwig, Richard E. Grant

Premier: 2017. február 9.

Forgalmazza a Mozinet.

 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés