bezár
 

irodalom

2017. 04. 22.
A pesti nő hisz a változásban
Izsó Zita és Bach Máté Pesti nő című interjúkötetének bemutatója
Bach Máté fotói nélkül nem lenne PRAE.HU, de a költőként és újságíróként is aktív Izsó Zita sem kell bemutatni az olvasóknak. Kettejük közös munkája a Pesti nő című interjúkötet, ami az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.

Nagy a szigor, mondom a mellettem álló Ayhan Gökhannak. „Kedvesen vagyunk szigorúak”, kiáltja utánunk az olvasókat katonásan terelgető hölgy. Szombat délelőtt, miközben a Millenáris parkban vásári hangulat uralkodik sörrel, hamburgerrel és zenével, és hosszú sorok kígyóznak a könyveiket dedikáló írók asztalai előtt, megtelik a Márai Sándor terem is. Bősze Ádám műsorvezető Itt mutatja be a Pesti nőt, Izsó Zita és Bach Máté interjúkötetét. Talán az elfogultság mondatja velem (illetve a tény, hogy nem tudok mindenhol egyszerre jelen lenni), de minden bizonnyal ez a fesztivál egyik leghangulatosabb könyvbemutatója. A pesti nő egy bonyolult és izgalmas kulturális referencia is, amit meghatároz a főváros pezsgő kulturális élete, és rengeteg olyan nehézség, amelyből az interjúalanyok képesek voltak erőt meríteni. „A pesti nő hisz a változásban” - mondja Bach Máté arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen is a pesti nő.

Az azonos nevű blog ötlete a PRAE.HU fotósának fejéből pattant ki, fotói tehát nem egyszerűen csak illusztrációi a könyvnek. Amikor elkezdték a közös munkát, már tudták, hogy a beszélgetések nyomtatott formában is megjelennek majd, és a Bősze kérdésére adott válasz alapján harmonikus volt az együttműködés. Barátok voltak a projekt kezdete előtt is, és a műsorvezető szerint már az is szép, hogy közben nem utálták meg egymást. A vidám hangulatú beszélgetés közönsége bepillanthat a kulisszák mögé: a fotózások során akár száz-százötven kép is készül, és néha egy óra is eltelik, amíg a tökéletes portré elkészül, a beszélgetések pedig tarthatnak húsz percig vagy akár másfél óráig – előfordul tehát, hogy újságírónak és fotósnak is idő kell, amíg az interjúalany megnyílik. A nagyjából tízezer karakteres szövegek lehetnének sokkal hosszabbak is, Izsó Zita örülne, ha legalább másfélszer ekkorák lehetnének, mondván, az emberek annyi érdekességet árulnak el magukról.

Bősze a szerző arányérzékét dicséri: a szövegek éppen olyan hosszúságúak, amit az olvasó be tud fogadni, de el is mélyedhet bennük, illetve egyben is olvashatja őket, akár egy regényt. A „szereplők” – amellett, hogy mindannyian nők és pesti kötődésűek, ahogy a címből is kiderül – különböző életkorúak és élethelyzetűek. A cél nemcsak az ismert és sikeres nők bemutatása volt, Péterfy Bori vagy Törőcsik Mari mellett a legtöbb interjúalany kevésbé ismert, vagy éppen teljesen ismeretlen, és a történetek is hétköznapiak, ami természetesen nem azt jelenti, hogy érdektelenek lennének. Van köztük holokauszt-túlélő és ’56-os forradalmár, van, aki az egészségügyben, akad, aki az oktatásban tevékenykedik, sőt az olvasó egy taxisofőrrel is megismerkedhet – Máté akkor találkozott vele, amikor a Sziget Fesztiválra kellett időben odaérnie. Véletlen találkozás volt ugyan, de fotósunk akkor már szeretett volna egy női taxist lencsevégre kapni.

A műsorvezető és az alkotók mellett két „hétköznapi” interjúalany, Vanessa Loureiro és Zárug Zita foglal helyet. Utóbbi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy férjével, aki „szerelmes rajongóként” a közönség soraiban foglal helyet, hosszúra nyúlt (négy éves!) nászútként körbekerékpározta a bolygót. A komfortzónából való kilépést mindenkinek javasolja, szerinte önmagunk megismerésének és problémamegoldó-képességünk fejlesztésének kiváló módszere egy-egy ilyen túra. A misszionáriusként dolgozó Vanessa Brazíliából költözött Magyarországra évekkel ezelőtt, így egy kicsit külső szemmel is nézi a magyarokat. Le kellett szoknia például a hangos beszédről és a heves gesztikulálásról, mivel idehaza az ilyesmit a metrón vagy egy boltban nem nézik jó szemmel, de szerinte nemcsak a magyarok zárkózottabbak a braziloknál, hanem a budaiak is zárkózottabbak a pestiekhez képest. Most már ő is pesti nő, és bár sírt, amikor elhagyta eredeti hazáját, úgy képzeli, ha innen is mennie kell egyszer, még jobban fog sírni.

Fotó: Kocsis Zoltán

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés