Nagy a szigor, mondom a mellettem álló Ayhan Gökhannak. „Kedvesen vagyunk szigorúak”, kiáltja utánunk az olvasókat katonásan terelgető hölgy. Szombat délelőtt, miközben a Millenáris parkban vásári hangulat uralkodik sörrel, hamburgerrel és zenével, és hosszú sorok kígyóznak a könyveiket dedikáló írók asztalai előtt, megtelik a Márai Sándor terem is. Bősze Ádám műsorvezető Itt mutatja be a Pesti nőt, Izsó Zita és Bach Máté interjúkötetét. Talán az elfogultság mondatja velem (illetve a tény, hogy nem tudok mindenhol egyszerre jelen lenni), de minden bizonnyal ez a fesztivál egyik leghangulatosabb könyvbemutatója. A pesti nő egy bonyolult és izgalmas kulturális referencia is, amit meghatároz a főváros pezsgő kulturális élete, és rengeteg olyan nehézség, amelyből az interjúalanyok képesek voltak erőt meríteni. „A pesti nő hisz a változásban” - mondja Bach Máté arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen is a pesti nő.

Az azonos nevű blog ötlete a PRAE.HU fotósának fejéből pattant ki, fotói tehát nem egyszerűen csak illusztrációi a könyvnek. Amikor elkezdték a közös munkát, már tudták, hogy a beszélgetések nyomtatott formában is megjelennek majd, és a Bősze kérdésére adott válasz alapján harmonikus volt az együttműködés. Barátok voltak a projekt kezdete előtt is, és a műsorvezető szerint már az is szép, hogy közben nem utálták meg egymást. A vidám hangulatú beszélgetés közönsége bepillanthat a kulisszák mögé: a fotózások során akár száz-százötven kép is készül, és néha egy óra is eltelik, amíg a tökéletes portré elkészül, a beszélgetések pedig tarthatnak húsz percig vagy akár másfél óráig – előfordul tehát, hogy újságírónak és fotósnak is idő kell, amíg az interjúalany megnyílik. A nagyjából tízezer karakteres szövegek lehetnének sokkal hosszabbak is, Izsó Zita örülne, ha legalább másfélszer ekkorák lehetnének, mondván, az emberek annyi érdekességet árulnak el magukról.

Izsó Zita és Bach Máté

Izsó Zita és Bach Máté

Izsó Zita

Bach Máté

 

Izsó Zita és Bach Máté

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bősze a szerző arányérzékét dicséri: a szövegek éppen olyan hosszúságúak, amit az olvasó be tud fogadni, de el is mélyedhet bennük, illetve egyben is olvashatja őket, akár egy regényt. A „szereplők” – amellett, hogy mindannyian nők és pesti kötődésűek, ahogy a címből is kiderül – különböző életkorúak és élethelyzetűek. A cél nemcsak az ismert és sikeres nők bemutatása volt, Péterfy Bori vagy Törőcsik Mari mellett a legtöbb interjúalany kevésbé ismert, vagy éppen teljesen ismeretlen, és a történetek is hétköznapiak, ami természetesen nem azt jelenti, hogy érdektelenek lennének. Van köztük holokauszt-túlélő és ’56-os forradalmár, van, aki az egészségügyben, akad, aki az oktatásban tevékenykedik, sőt az olvasó egy taxisofőrrel is megismerkedhet – Máté akkor találkozott vele, amikor a Sziget Fesztiválra kellett időben odaérnie. Véletlen találkozás volt ugyan, de fotósunk akkor már szeretett volna egy női taxist lencsevégre kapni.

A műsorvezető és az alkotók mellett két „hétköznapi” interjúalany, Vanessa Loureiro és Zárug Zita foglal helyet. Utóbbi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy férjével, aki „szerelmes rajongóként” a közönség soraiban foglal helyet, hosszúra nyúlt (négy éves!) nászútként körbekerékpározta a bolygót. A komfortzónából való kilépést mindenkinek javasolja, szerinte önmagunk megismerésének és problémamegoldó-képességünk fejlesztésének kiváló módszere egy-egy ilyen túra. A misszionáriusként dolgozó Vanessa Brazíliából költözött Magyarországra évekkel ezelőtt, így egy kicsit külső szemmel is nézi a magyarokat. Le kellett szoknia például a hangos beszédről és a heves gesztikulálásról, mivel idehaza az ilyesmit a metrón vagy egy boltban nem nézik jó szemmel, de szerinte nemcsak a magyarok zárkózottabbak a braziloknál, hanem a budaiak is zárkózottabbak a pestiekhez képest. Most már ő is pesti nő, és bár sírt, amikor elhagyta eredeti hazáját, úgy képzeli, ha innen is mennie kell egyszer, még jobban fog sírni.

Fotó: Kocsis Zoltán